Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Pozsony Ferenc: Húsvéti határkerülés Felsőháromszéken és történeti előzményei Erdélyben

tek, a plébános köszöntötte őket, s újból áldást kértek határaikra, állataikra és termesztett növényeikre, kenyérgabonát termő földjeikre. A lemhényiek a kézdialmásiakkal együtt szintén egy csoportban kerülték meg a határt. Az esztelnekiekhez hasonlóan ünnepi öltözetben, büszke testtartással ültek gondosan megtisztított és virágokkal meg színes szalagokkal ékesített lovaikon. A kézdialmásiak a falu központjában, a harangtorony alatt gyülekeztek, majd énekszó és imádkozás közben reggel nyolc óra tájban átlovagoltak egy domboldalon a közeli Felsőlemhénybe. A lemhényi lakosok a Kápolnánál fogadták az érkezőket. Egy-egy gazda, beszédesebb ember köszöntötte az almásiakat, s pálinkával meg kaláccsal kínálták meg a szomszéd faluból érkezetteket. Egy közös imádkozás után felsorakoztak. Elől mentek az almásiak, élükön a vezérrel és az énekvezetővel. Utánuk következtek a zászlóvivők és a legények. A lemhényiek csoportjában egy hintón szállították a Szent Mihálytemplom nagy zászlóját, melyet három rúd segítségével tartottak. A menet a Kápolnától kitért а berecki határ felé, onnan lelovagoltak Alsólembénybe, s az országúton haladva Nyújtód határát érintve Kézdiaimás felé tartottak. A menet, mikor egy-egy határkereszthez ért, megállott, és megvizsgálták, hogy a fiatalok rendbetették-e annak környékét. Ha hibát találtak munkájukban, akkor a megbízóit fiatalokat kezüknél és lábuknál fogva megragadták és odaverték ülepüket a határjelhez. Szintén így büntették azt is, aki kimozdult a sorból vagy mást megelőzött. Általában a szokásban első íziben résztvevő fiatal legények nem tudták elkerülni ezt a tréfás büntetést. Mikor a határkerülők elértek a Sároskötél nevű helyre, ott a vezér felemelte a kezét, s megállította a menetet. A fiatal legények lovaikkal egymás mellett felsorakoztak, s egy sípjelre lóversenyt rendeztek. A vetélkedésben résztvevők Kézdiaimás központjában álló keresztig futtattak. Ott már izgalommal várták őket az almásiak. A nyertes kezébe egy templomi csengőt adtak, lovának nyakába pedig egy koszorút helyeztek. Miután a versenyzők elrendezkedtek s felsorakoztak a megszokott eredeti sorrendbe, háromszor megkerülték a kézdialmási tornyot, majd a vezérrel s a lóverseny győztesével az élen fellovagoltak a Szent Mihály hegyén álló katolikus vártemplomhoz. Ott várta már őket Felső- és Alsólemhény, Kézdiaimás és a környékbeliek népes tömege, s izgatottan találgatták, vajon ki lehet a vetélkedés győztese. A katolikus lelkipásztor ünnepi beszédben köszöntötte a határkerülőket, áldást kért határaikra, gabonaföldjeikre. Az egybegyűltek egyet közösen imádkoztak és énekeltek, majd a lovas határjárók itt is háromszor megkerülték a templomot, s utána közös istentisztelettel zárult az ünnepség. 1990-ben és 1991-ben alkalmam volt a helyszínen is megfigyelni a határjárás megújított változatát. A szokást újraszervező falvakban már az ünnepet megelőző napokban nagy volt az érzelmi felfokozottság és izgalom. Mivel hiányzott a hagyomány szerves folyamatossága, azoknak a szervezőknek volt nagy szerepe, akik kislegény korukban az utolsó határjárásban még aktívan résztvehettek, ök ismerték a szokás forgatókönyvét, s szerepekre le tudták bontani a tennivalókat. Közvetlen utasításaiknak az előkészítő fázisban volt nagyobb szerepük. A határkerülés tényleges menetét a nézők közül azok is befolyásolták, akik szintén közvetlenül, még fiatal korukban ismerték meg, nézték végig a szokást, s hangos megjegyzéseikkel, utasításaikkal folyamatosan korrigálták a résztvevő legényeket vagy ifjabb házasembereket. Azoknak, akiknek nem volt alkalmuk az egykori hagyományt megismerniük, most nézőkként is ünnepi, kiemelkedő jelentésű napot jelentett, hiszen egy olyan nagy tömegeket is megmozgató kö403