Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények
Amikor a lagzi éjjelén menyecskének öltöztették a menyasszonyt, a fehér kötényt kékkel cserélték fel. Ezután jeles ünnepeken, ha selyem szoknyát kellett is felvennie, már csak kék kötényt köthetett maga elé. 15 A fehér kötény csak a lányokat illette meg. A szegényebb családokban, ha több lány volt, esetleg csak a legidősebbnek készítettek satát, majd azt viselték konfirmáláskor a húgai is. Az sem volt elítélendő, ha a népesebb családok lányai az esküvőjükön is ugyanazt a kötényt viselték. Az általános természetesen az volt a magukra sokat adó nagytarcsai családoknál, hogy minden lánynak megvarrták a fehér kötényt. A későbbi évtizedekben, az 1950—60-as években pedig rendszerint új satát varrtak minden lánynak az esküvőre is. A jó kihasználtságra főként akkor ügyeltek, amikor már nagyon kihímezték a satát, vagy korábban, amikor a gyolcs ára gondot jelentett a családnak. E szép, telehímzett, ezáltal drága ruhadarabnak igyekeztek megszervezni utóéletét is. Nem hallottunk arról, hogy eltették volna emlékbe. Általában sublóttakaróként, vagy a szobaajtó ablakának függönyeként a lakásöltöztetés ékessége lett. Mindegyik helyen a szem előtt volt, gyönyörködhettek benne és emlékeket is idézett. Ha a lány meghalt, a satát adták rá utolsó útjára. Szokás volt ugyanis, hogy a halott lányt menyasszonyi ruhába öltöztetve tették a koporsóba. Az asszonyok köténye Az asszonyok ruhatárának is legdíszesebb darabja a kötény. Á téglalap alakú anyagot, a sifon vagy angin hosszanti irányát 'követve mérték ki olyan hosszúra, amilyen a szoknya. Szélessége az anyag szélessége, kb. 70 centiméter. Díszítése az ide vonatkozó divattal változott. Végigment a hímzetten, csak fehér cérnával szegettől a styepenvón keresztül az egyszínű lapos hímzésen át a többszínű steppeltig, majd a sokszínű lapos- és lyukashímzéses változatig. A felszegést mindig a színe felé hajtották. A deréknál kb. egy hüvelykujjnyit, az alján kb. 4 ujjnyit hajtottak előre, majd erre hímezték az alsó szélének „nyargalásos" vagy keresztszemes díszítését. A kötény aljának felszegése még az 1930-as években divatos volt. Majd a szalagminta szélesedésével ez el is maradhatott. Az új kötények készítésekor a helyét átvette az alsó szélének slingeléssél való szegése. A név ráhímzése az asszonyoknál sem maradhatott el. Eleinte a neveket gót betűkkel írták (18. kép), majd a latinra tértek át. A gót betűk cirkalmas díszességének elmaradását egy-egy virág betűje való beépítésével pótolták (19. kép). Amikor az anyák az eladósorban lévő lányuknak a kelengyét készítették, gondosan ügyeltek arra, hogy a leendő menyecskének minden ruhaféléből legyen elég, és valamennyi szép legyen. Mire a lány férj hezmenendő lett, az anyja is korosodott, és nem hordhatott pirosat vagy egyéb vidámabb színt. Nem vehette fel a szélesen kivarrt, vagy a tarkán hímzett kötényeket sem. Ezeket mind a lányának adta. 15 A brokát szoknyára bármelyik hozzá illő hímzésszínű kék kötényt is felköthettek. A barhetkára viszont satát soha nem vettek fel. 333
