Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsai kötények
A kislány kötényét nem glencolták. Oka az volt, hogy a gyermek nem tudott rá vigyázni, s gyakran kellett mosni, és csak az első mosásig tartott volna a fényessége. Az iskolából kikerült lányok — a nagylányok köténye már glancos volt. Fontos szerepe volt a díszítésben a kötény alsó szélén futó csíkminta fölött elhelyezett — minden esetben dekoratív betűs — név kiírásnak is. Ez korábban az énekeskönyvek betűinek mintájára gót, „tót" betűkből állt (15. kép). A gót betűs írás elhagyásával latin nagybetűkből álló díszítősorral rajzolták fel a lány nevét. Minden betűbe beépítettek 1—2 virágmotívumot is (16. kép). Ezt legszebben a régiek közül Liczencziás Jánosné és Fényes Istvánné Gulyásik Anna rajzolta. A sata 12 éves korig, a konfirmációig selyem szoknyát nem kaptak a lányok. Az első fehér brokátselyem szoknyájukat annak a napnak a tiszteletére kapták, amelyiken az evangélikus egyházi gyülekezet a felnőttek soraiba fogadta őket. A fehér szoknyához is fel lehetett kötni esetenként — közönséges vasárnapon, vagy kisebb ünnepen — a kék kötényt, de konfirmáláskor feltétlenül a „vasolt" 14 , a „satát" viselték. A sata anyag fehér sifon, vagy gyolcs. Ez is téglalap alakú. Hosszát az anyag szélességé bői alakították. Szélességét pedig a sifon hosszanti vonalából mérték. 160—180 cm anyagot szűkítettek rakásokkal harmonikaszerűen, keményre vasalva kb. 80 cm szélességűre. Ezt korcba húzott pertlivel erősítették a derekukra. Alul a sok szoknyán legyezőszerűen széthúzták a rakásokat. Igen mutatós volt, amint a sok szoknya bővülését követték a széthúzott rakások. Dísze még 1930-ban is csak az alsó szélén és a két oldalán lévő bolti sling és az efölé varrt csipkébe húzott világoskék taftszalag, valamint a fölötte vízszintesen futó 4—5 sor „számikó" volt. Egy öltést sem hímeztek rá. Fényképek igazolják, hogy ilyen volt a századfordulón is. 1940-ben már lyukhímzéssel kezdték ékíteni. Eleinte az alját 4—5 ujjnyi, majd két tenyérnyi, a két oldalán kb. 2 ujjnyi szélesen varrták ki. A szélét körül cakkosra mintázták (17. kép). 1960-ig annyira gazdagodott a díszítése, hogy 1—1 Va arasznyit varrtak az alsó szélére és a hímzéskereten belül az egész kötényt telerakták kisebb virágmotívumokkal. A sátán csak lyukhímzés volt. Ehhez pedig csak fehér fonalat használtak. A szélét mindig slingeléssel fejezték be. Ezen a kötényen nem volt név. Laposöltést sem találunk rajta. Mintakincse pedig egyezett a nagy tárcsái fehér hímzéseken alkalmazottakkal. Évtizedeken át tartotta magát pl. a „tojásos" minta. Ez a nevét arról kapta, hogy az egymás mellé helyezett fő motívum-forma tojásalakú, melyekben mikor szőlőfürtöt, mikor 3—4 virágból koszorút vagy több kis karikát rajzoltak. Ugyanilyen kedvelt volt a kerekes minta is. Mindig ez volt a lány életében az egyetlen fehér kötény. Vigyázni kellett rá, hogy megmaradjon az esküvőjéig, mert azon a nagy napon is a satát öltötte magára. A sata, mint öltözeti ruhadarab az esküvőkor be is fejezte pályafutását. 14 A „vasalt" kötény vagy alsószoknya merevre keményíttetet, vasaltat jelent. 332
