Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

állandó munkaerő beállítása látszott célszerűnek (pl. a nagykőrösi kertész rendszer).

44 Ledolgozással, azaz helyi nevén kölcsönmunkával éltek mások is. Már láttuk, hogy iparos a földjét harmadába változó feltételekkel kiadta, sőt mezőgazdasági munkáért ipari munkát is végzett. Ez — minthogy a legtöbb iparosnak saját szőleje is volt — meglehetősen általános szokás volt: „Az iparoshoz járt mondjuk az egész család cipőt csináltatni. Na mi meg elmegyünk hozzá kapálni a szőlőt vagy ha volt kukorica földje azt...". Ez a viszony iparos és munkás szinten csak a legalacsonyabb nívón élők között alakult ki, de mégis jellemezte a közösséget. Halason, Majsán, Kalocsán s a Duna—Tisza közén északabbra is megtalálható és jellemző rendszer a kb. 6—7 fleh nagyságú szőlőbe fogadott kertész, vincellér vagy budár. Kecelen valamennyi elnevezést ismerik, anélkül, hogy ez a rendszer jellemző lenne. Voltak itt is budárok, akik „egy rozoga lakást kapnak" s kevés fizetésért s részért a szőlő minden munkáját elvégzik. Ám Halashoz vagy Nagykőröshöz képest jelentéktelen volt az ilyenek aránya. A szőlőben a bérmunka, a ledolgozáshoz kötött alkalmi felfogadás a munkacsúcsokon (nyitás, kötözés, (kapálás, szüret) volt jellemző. „Itt mindig napszámost fogadtak a szőlőhöz, szürethez is, pedig azt a család is elvégezhette volna. Olyan állandóan ott lakó, akit budárnak neveznek, Kecelen néhány lehetett." Napjainkban, amikor a családi kezelésben lévő szőlő és gyümölcs a jövedelem egyik fő forrása, a családi munkán kívül a napszámos munka jelentősége növekedett meg. Ez a munkaforma azonban tisztán bérmunkává vált, s megtisztult minden járulékos elemtől. Lényeges része ma a napszámbérnek a fejenként kikötött ital (pálinka reggel, s legalább 2 liter bor). „Ha ételt is adunk, sokszor rosszabbul járunk, mert az az itallal együtt majdnem annyiban van — persze a kereskedelmi árat számítva — mint az egész napszámbér." A társasmunkák különböző fajtái a mezőgazdaságban elsősorban a kisebb — a középgazdaság szintjét el nem érő — gazdaságokban vált jelentőssé. Nagyobb gazdaságok szénakaszálásnál-hordásnál éltek e munkaf orma val. „Nagyobb gazdaságoknál is előfordult néha. Nem azt mondom, hogy ha én arattam, akkor az öcsém is nem jött... De inkább csak hordásnál... de napszámost is fogadtak, meg ott voltak a szőlőmunkások és inkább bérbe végezték ezeket...". Kisebb gazdaságok azonban kaszáláskor, széna forgatáskor, aratáskor, hordáskor, s szüretben is összesegítettek, s kölcsönösen támogatták egymást. A munkaszervezet itt is csak a családra épült, de ezeknek nem volt módjuk bérmunkást fogadni mindig, s segítségbe és kölcsönbe végezték el a sürgető, időjárástól fenyegető munkát. De éppen mert a kisgazdaságokhoz kötődött, s ott is csupán bizonyos munkák tették a társulást szükségessé, komoly gazdasági jelentősége nem volt ennek a munkának. A Duna menti településeken, ahol zártabb falumag, erősebb közösség volt mint a tanyavilágban szétszórt Kecelen, a társasmunkáknak nagyobb gazdasági jelentősége volt.

45 A keceliek a segítséget és a kölcsönmunkát pontosan elválasztják egymástól. „A segítség ingyen van. Elmentem neked, de ez nem számit. Majd elgyüssz valamikor, hátha nekem is kell..." „A kölcsönt számon tártjaik, de nem azonnal kell visszamenni. Ha majd szólsz megyek. Van aki előbb, van aki később mén vissza. De pontosan annyi napra, órára...". „Segítség csak azonos vagyoni szintű emberek között képzelhető el, ment ha már vagyonosabbnak megy el se44 SZABÖ István—SZABÓ László, 1978.; E rendszert Nagykőrösön kívül ERDEI Ferenc é. n. a Duna—Tisza közén másutt is alaposan megvizsgálta. 45 SZABÓ László, 1968. 108^109. 227