Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

giteni, az rendszerint többet kivan vissza, mert ez a lovával ment, az meg gyalog. Jógazda, pógár el sem ment volna egy-két napra gyalog dolgozni a másiknak ...". A keceli társasmunkák, akár segítségről, akár kölcsönről van szó, mindig lokális és sohasem vérségi alapon szerveződnek. Általában 1 km-es körzetben tartották a tanyák egymással a szorosabb kapcsolatot, azok hívtak segíteni másokat, azok alkottak egy munkaszervezeti egységet a társasmunkákon belül. Kialakult körök voltak. Ebbe természetesen tartozhatott rokon is, de ez nem volt mérvadó. Ám ezt a körzetet, ha volt közben néhány nagygazda tanya, szétzilálhatta a ledolgozás, a nagyobb gazdákhoz való szorosabb kötődés: „Az Alsótanyán laktam. Egész sor tanya volt a földeken. Nem ment összesegiteni senki a tanyavilágban. Legfeljebb gépet hüzatni. Másra nem ment el. A testvérem szomszéd volt, de avval sem mentünk össze. Nekem voltak napszámosok, 5—6 ember. Meg ott a közelben olyan kisebb földüek. Volt lófogatom, elmenteik a kocsimunkáért dolgozni gyalog munkával...". Inkább télen a tollfosztáskor, ősszel a kukorica hántáskor volt jelentősége a szomszédok összesegítésének s vagyoni különbség nélkül, főként ha fiatalok voltak, kialakult kb. 1 km-es körzetben a társas élet. Kecelen volt azonban egy alkalom: a házépítés, amely minden rétegnél életre hívta a segítséget illetve a kölcsönmunkát. Akár városi házról, akár tanyasiról volt szó, akár a még kialakulatlan közösségű Imrehegyről vagy Újfaluról, az építkezés megteremtette a közös munkát. „Általában tavaszi időben volt az épités. összementek segíteni rokonok, szomszédok. 7—8 ember volt ott egyegy nap. Kineík mikor volt dolga a sajátjában, akkor ahhoz igazította. Férfi, nő vegyesen, ahogy jött. Legtöbb ember a fal veréshez kellett: az asszony, a leány, az öreg, mind ott volt." „Kecelen még ma is divik házépítésnél. Ha az építési anyag ott van, akkor már szólnak: na hallom, hogy vettetek házhelyet. Igen vettünk. Mikor építetek? őszre. Szóljatok ám majd! Szóljatok! És akkor a rokonok, szomszédok, a munkatársak odamennek és segítenek. 80 ember is van. Azelőtt úgy ment, hogy akkor reggel ettek szalonnát, kenyérkét, délben bablevest, nem tudom milyen főzelékkel, csirkepaprikással, sült kalács, mákos vagy diós kalács, meg bor dögivei. Ma kérem nem igy van. Reggel rövid italok, édesbe, keserűbe, savanyúba, kinek milyen kell, üvegszámra. Délelőtt ott van a palack szódás üvegekkel, a fehér bor, a vörös bor. öt-hat láda sör. Ebédre: sült hús, paprikás hús, rántott hús, fasirt hús, cukrászsütemény, torta. De dolgoznak is. Virtuskodásból...". Valóságos népünnepély jellege van, s a társas alkalmat valójában nem a munka, hanem az összejöveteli lehetőség hívja életre. Előfordult már, hogy újságírók a hasonlóan zajló szőlőkapálásról is azt hitték, csak tivornya van, s nem munkaalkalom, pedig napszámosok és segítők voltak együtt. Ez az alkalom volt régebben is a legerősebb és legnagyobb létszámú társdsmunka, s ez maradt meg — valószínűleg külsőségei miatt — ma is legelevenebben. A keceli munkaszervezet tehát családi gazdaságokra épül. A legnagyobb értékű munkát valamennyi birtokkategóriában és üzemtípusnál a családi munkák jelentik. Mellettük legnagyobb jelentősége a részesműveléshez- és ledolgozáshoz kötött, alárendeltségen alapuló munkáknak van. Csupán az utóbbi időben jelenik meg a tiszta bérmunka, paradox módon a szocialista korszak munkaszervezeti formájaként. Ennék oka, hogy a szakszövetkezetök rendszere a családi birtokot felhasználja, s hozzáköti a nagyüzemhez, s ezzel konzerválja a családi munkát kisüzemi keretek között, ugyanakkor kizárja az alárendeltséget, mint a kizsákmányolás forrását. Az állandó bérmunkásak, cselédek foglalkoz228