Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején
hozták... Szombaton és vasárnap a lányok kivasalták az alsószoknyákat, felsőszoknyákat, felültek a kocsira, a tehetősebbek a csézakocsira és mentek be a faluba ...". Napjainkban Kecelen a család még inkább leegyszerűsödött. A községmagban lakóknál a több generáció együttélése még ott is megszűnik, ahol különben több gyermek és a szülő dolgozik együtt. A közös fóliák, szőlők, gyümölcsösök és kertek szét vannak eszmeileg darabolva, s minden családelem a maga kis darabját műveli, annak munkáit végzi el, s legfeljebb a betakarítás, az értékesítés közös. Az egyes családelemék- jövedelme így jobban ellenőrizhető. A kiscsaládokon belül, amely legfeljebb férj-feleség-nagyobb fiú és lány felépítésű, ugyanakkor a munkakörök összefolynak, s még határozatlanabb az elkülönülés, mint korábban. Legfeljebb a permetezés és bizonyos kisgépekkel való munka kötődik egyértelműen a férfiakhoz. A növénygondozás, állatnevelés egyéb munkái sem nemhez, sem korhoz (bizonyos koron túl) n«m kötődnek. Ez az egészen képlékeny szerkezetű és széthullott többgenerációs családi munkaszervezet részben a kevés munkáskézből fakad, részben abból, hogy a család minden tagja nem feltétlenül fő foglalkozásként űzi a mezőgazdaságot. A kevés munkaerő lehetetlenné teszi a specializált munkakörök kialakítását, az pedig, hogy valaki kereskedelemben, hivatalban vagy iparban dolgozók, határt szab a család munkájában való részvételnek. Szükséges ezért egy gazdaságon belül is megosztani a területet, mert így annak nagysága, a benne végzett munka értéke minőségileg és mennyiségileg jobban ellenőrizhető. A családi munkaszervezet mindenkor nyitott volt más munkaszervezeti típusok irányába. Ha nem volt elegendő munkaerő a családban, kénytelenek voltak más munkaszervezeti formákat igénybe venni. Hogy egy-egy családi gazdaság a közösség által nyújtott lehetőségek közül melyikkel élt, azt a birtok nagysága, a család anyagi ereje és a mindenkori munkaerő-kínálat, a tanya földrajzi elhelyezkedése is megszabta. Úgy tűnik, hogy a család képlékenysége, állandó átalakulása miatt minden gazdaság minden munkaszervezeti formát kénytelen volt igénybe venni, legfeljebb az arányok voltak mások. Állandó vagy (időszaki cseléd kisgazdaságdkban ritkán, kivételes esetekben fordult elő. Rendszerint akkor, amikor a férj egyedül maradt, s nem akart újra megnősülni. Háztartásának vezetésére állandó női cselédet tartott. Ezen kívül kisgazdaságok csak pásztorgyereket fogadtak fel állandó alkalmazottként kosztért, ruháért a nyári időszakra, iskolától iskoláig. Ezt sem ewgedhette meg mindenki magának, mert a gyermek kosztolása viszonylag sokba került a rossz gabonatermés miatt. A szomszédos Kiskunhalason a gazdáknak állandó béresei voltak, akik — csakúgy mint másutt — egész szamárlétráját járták végig a cselédségnek a pásztorgyerektől a hónapszámra fogadott bérességen a fogatos minőségen át az öregbéresi állapotig. 41 Kecelen az állandó béres tartása még a nagyobb gazdaságokban sem volt ilyen rendszerhez kötve, s nem volt annyira általános. Többen elmondják, hogy milyen nagy volt a különbség a keceli és a halasi vagy kalocsai rendszer között. S nemcsak uradalmi, hanem főként paraszti szinten. Kecelen a munkaszervezet családi jellege, annak képlékenysége az alkalmazotti rendszert sem tette olyan szilárddá. Függetlenül ettől több tanyával rendelkező nagyobb gazdák (Flajsz Pál, Gazdag Palásti, Ságodi Etel, Minda József) tartottak bérest, illetve tanyást, aki családostól kint lakott az egyik tanyán, s ott az 41 Az alföldi uradalmi cselédek néprajzi szempontú leírásához: HAGYMÁSI Sándor, 1971. és ennek bővebb kéziratban lévő változata. 224
