Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

öreg pógár irányításával dolgozott. Nemcsak a saját, lakásul szolgáló tanyához tartozó földeket művelte, hanem más tanyaüzem vagy a szőlő és gyümölcsös mindenkori munkáját is el kellett végeznie. Nagyobb gazdák, özvegyen maradt asszonyok, kis család esetén a családi munkaerőre nem építhető gazdák földjeiket inkább nem maguk művelték, hanem felesbe, harmadosba adták. Került a községbe eléggé sok vállalkozó, akinek néhány hold gyümölcsöse, földje rossz volt, családjához képest kevés volt, s feles bérlettel kívánta jövedelmét kiegészíteni. „Nekünk összesen 1981 öl földünk volt a Bogárzón túl. Rossz lapos, sok víz volt rajta. Majdnem nem ért semmit, csak csigabogárt termett. Ezért felibe fogtunk földet, meg harmadában és emellett elmentünk aratni. A feles földet úgy adták, hogy feleztük a termést. De akkor nékünk kellett szántani is, a vetőmagot is mi adtuk, meg mindent. Ügyhogy a gazda avval nem csinált semmit. Amikor kukorica volt benne, a csőmát le kellett vágni. Ha harmados volt, akkor a gazda szántotta meg, a vetőmagot is б adta, aztán beszállította a harmadát az udvarba. ... Mikor milyet kaptunk." „A részes föld nem volt jó, mert a leghitványabb részét adták ki, aztán meg azt nem állandóan az művelte, nagyon ki volt zsigerelve, nem trágyázták." Ügy tűnik, hogy a föld mindenkori rossz minősége, az állandóan változó részesek bizonyos fokig képlékennyé tették a bérleti rendszert. Másutt a feles, harmados földeknek határozottan körvonalazott feltételei voltak a bérbeadáskor. Itt viszont időről időre változhatott a feltétel, aszerint, hogy a gazda vagy a munkavállaló milyen igénnyel állt elő, mennyire vállalt bizonyos munkákat. „Harmadába vállaltunk két hold kukoricát, amikor megesküdtünk az urammal. Volt hogy csak ötödét kaptuk, volt hogy harmadát. Egy szabómester volt a gazdája. Voltak ilyen kikötések: ha ő ekézte, kevesebbet adott nekünk, lefogta a munkadíját, meg a magot. Különböző formába csináltuk. Volt aki feliből levágta, ha szükséges volt neki a szárra... Volt olyan is, hogy az uramnak öltönyt csinált munkadíjba...". „Halason pontosan meg volt határozva, hogy mit kell a felesnek, harmadosnak csinálni, mennyit kap érte. Itt Kecelen nem ment olyan mereven. Lehetett változtatni, ha más volt az érdeke a gazdának."

42 A nagyobb és középgazdaságok leggyakrabban a napszámos és részes munkákat vették igénybe, de élhetett ezzel kisebb gazdaság is, ha nem volt elegendő munkáskéz. A homoki részeken 15 hold gyenge földnek számított, de a vetésterület egységessége miatt (csak rozs) mégis meghaladta egy család munkaerejét. Orcsiik Ferenc pl. egy ekkora nagyságú földön aratót alkalmazott, de panaszkodott, hogy a ritka vetés miatt „még aratót sem kaptunk rá mindig". Többször fogadott napszámost: „Falusiak voltak akik napszámba jöttek. Mikor a nap bújt, már itt voltak." Csak amikor a lánya 12 éves lett, akkor tehette meg, hogy feleségével és lányával maga vállalta az aratást, s végzett el egyéb munkát is. A napszámosokat a gazdák a piacon fogadták fel. Ha valaki még munkást akart kapni, akkor este bement a Mezítlábas Körbe, ahol a zsellérek tanyáztak, s ott is kaphatott mindig munkást. A napszám meglehetősen változó volt, s a gazdák arra törekedtek, hogy kosztot ne kelljen adniuk, mert az sokba került. A koszt nem is mindig kívánatos dolog volt, bár sokan rászorultak: „Pici volt a gyerek, nem tudtam elmenni sehová. Ha a közelben volt egy kis munka, akkor elhívtak, tudták, hogy rá vagyok szorulva arra a pár forintra. Kötözni, markot szedni a szomszéd kertbe. Az is nagyon emlékezetes volt, hogy megfőzte a gazdasszony a bablevest hússal, de csalk a hús szagát éreztük. És úgy úszott a nyálaim, mert akkor mi nem vágtunk disznót. Én azt hittem, hogy 42 SZABÖ László, 1968. 109—112. 225