Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

A kímélendő terhes meny, az eladó lány hallgatott rá vagy erdőkből szövetke­zett vele. Sokkal inkább az ura parancsát követte a menyecske, illetve az öreg pógámak volt kiszolgáltatva munkarend szempontjából. Miikor külön költözött a családtól, némelyik asszony fenntartotta a jogot, hogy lányainak életébe bele­beleszóljon: „Nálunk az ágyat, ahogyan Kecelen szokták megvetni, mindig a dédnagymama csinálta. Emlékszem, hogy Gubik szüle (így kellett öregszülének mondani) a mi szobánkban is így rendezte át az ágyat. Minden nap itt volt ná­lunk; nem itt lakott, hanem a Békásban, de minden nap eljött és így átren­dezte az ágyat. Egy darabig így is kellett lennie. Én ezt nagyon furának tar­tottam ...". Míg az öregpógár családfői hatalma mind a nagy családos, mind a kiscsaládos alföldi részeken hasonló, addig az öregmama, a gazdasszony képlé­kenyebb szerepköre a családi gazdaságon belül inkább keceli sajátosság. 39 S ha a munkamegosztást nézzük a családon belül, akkor a fiak, lányok, vők és me­nyek, illetve gyermekek szerepkörének is gyengébben körvonalazott jellegét is­merhetjük fel. Míg másutt a legidősebb fiúgyermek és annak felesége bizonyos előjogokat élvezett, a munkában felelősségteljesebb szerepet játszott, s parancsolt a fiata­labbaknak, addig Kecelen ez általában nem mondható el. 40 A kiscsaládi mére­tek, s a kiscsalád elemek bármikor való kilépése a családi közösségből a sze­repkörök határozottságát, a munkamegosztás szilárdságát elmosták. Ügy foghat­juk fel a keceli kiscsaládi munkaszervezetet, mint a viszonyokhoz mindenkor rugalmasan alkalmazkodó, de mégis határozott központi irányítás alatt álló szervezetet. Nem specializálhatta magát egy-egy családtag csak a fogatos mun­kákra, állatokra vagy szőlőre, mert egy új házasság, egy családelem kiválása azonnal átrendezhette a munkarendet, s specializálódás esetén az új szerepkör átvétele nehézségekbe ütközött volna. Csupán a körvonalaik és az elvek ragad­hatok meg. Ennek lényege, hogy a fizikai erő és tapasztalat döntő jelentőségű volt, s ez írta körül a mindenkori munkakört. Amennyiben egy tapasztaltabb családtag kivált, a munkára fizikailag legalkalmasabb testvér (vő, meny) lépett a helyére, s ezt a munkába, a mumka szakmai részébe az öreg pógár vezette be, s irányította vagy együtt dolgozott vele mindaddig, míg el nem sajátította önállóan a munkafolyamat minden elemét. Meghatározó volt természetesen a nem is, de számos példa azt mutatja, hogy a nők férfi, a férfiak női munkát is elvégeztek, ha nem volt elegendő a munkáskéz. A kor, a tapasztalat, a nem, csupán akkor játszott együttesen szerepet, ha a családban elegendő számú mun­kaerő volt. Számtalanszor volt rá példa kisebb gazdaságokban, hogy a másutt gyermekekre bízott legeltetést maga az öreg pógár végezte a nap bizonyos ré­szében, otthagyva más munkát, mert nem volt elegendő munkáskéz, a nők pe­dig a szőlőben vagy másutt dolgoztak. „Volt 3 tehén, 2 ló, 3—6 disznó és azt ki kellett hajtani. Gyerek már nem volt otthon és mindhö pásztort nem fogadhat­tam. Nekem kellett őrizni." „Bennünket öreganyám nevelt, mert anyám 3 éves koromban meghalt. Volt egy mustohám, meg egy 17 éves lány testvérem, amikor meghalt öreganyám. Ez fiatalabb volt nálam. A családban mindenki úgy dolgo­zott, ahogy a munka sikerült. Nem volt kijelölt munkaköre senkinek sem. Pe­dig apám még szógálót is fogadott. Az is azt csinálta, amit mondott neki min­den nap." Egy adott időszakban azonban mégis kialakultak bizonyos munkakörök, s igazodtak — ha megfelelő számban voltak — a másutt is meghatározó korhoz, 39 Vö.: JUHASZ Antal, 1971. 235—236.; Uő.: 1976. 371—373.; FÉL Edit—HOFER Ta­más, 1969. 113—122.; SZABÓ László, 1973. 231—234.; CSEH István, 1975—76. 57—63. 40 Saját gyűjtés. 222

Next

/
Oldalképek
Tartalom