Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)

Szabó László: Család-, üzem- és munkaszervezet Kecelen a XIX. század végén és a XX. század elején

kaptuk és így lett 18 hold földem." Az apai és anyai örökrész ilyen éles elválasztása egészen a legutóbbi időkig megmaradt. Sokan elmondják, hogy már a második világháború előtt meghalt az egyik szülő, megkapták annak részét, s azt azóta saját erőből gazdasággá szervezték, gyarapították; a másik szülő részét azonban csak az ötvenes vagy hatvanas években kaptáik meg, s ekkor inkább áruba bocsátották, hogy pénzt lássanak belőle, semhogy a kuláklistára kerüljenek vagy más jellegű, már kialakult szerkezetű gazdaságuk egyensúlyát új üzemrésszel megtoldják. A múlt század végén még általános volt egy-egy családban — s minden vagyoni rétegnél — a 8—12 gyermek. Ezek kényszerűen, a szűkös lakásviszonyok miatt együtt maradtak, az istállóban, kamrában aludtak, míg el nem költözhettek. A község gazdálkodásának szerkezeti változása, az állattartás-földművelés uralkodó jellegének megszűnése, s a szőlő- és gyümölcskultúra kialakulása, jövedelmezővé válása jelentősebb jövedelmet biztosított. Az első világháború után megnövekedett a községmag, beköltöztek az öregek, s így a tanyán és a községben egyaránt javultak a lakásviszonyok. Nemcsak a zsúfoltság szűnt meg, de a városi rangosabb ház felvillantotta a gyermekek előtt is egy polgárosultabb, kényelmesebb élet körvonalait. Párhuzamosan apadni kezdett a gyermekek létszáma is a családban. A századfordulón még 8—12, a két világháború között már csak 5—6 gyermeket vállalt egy-egy család. A következő generációnál átlagosan 3 a gyermekek száma, míg napjainkban az egyke határát súrolja a jó mód ellenére is.

12 A gyermekek számának apadása szinte lemeztelenítette szerkezetére a keceli családot, s kiderült, hogy lényegében azonos alapelv uralkodik a család szerveződésében, mint korábban, de ez formailag és lényegileg is csak kiscsalád. Korábban a nagy családlétszám, az öröklésjog bizonyos vonásai, az ideiglenes együttgazdálkodás, a gazdaságon belüli központi irányítás és apai hatalom, illetve az együttlakás kényszerűsége keltette azt a hitet, hogy nagycsaláddal állunk szemben. Ügy véljük, éppen nem zárható ki a nagycsaládok száz év előtti megléte, sőt éppen az említett rokon vonások miatt tekinthető a többgenerációs nagy létszámú keceli kiscsalád egy olyan állapotnak, amikor még a nemrég felbomlott nagycsaládok bizonyos hagyományai tovább élnek. Az emlékezet azonban erre vonatkozóan nem őriz konkrét adatokat.

13 Ha a keceli többgenerációs, nagy létszámú kiscsalád helyét kívánjuk egy tágabb földrajzi körben kijelölni, akkor azt kell mondanunk, hogy jellegzetesen alföldi, s kapitalizmuskon családtípusnak kell tekintenünk. Tágabb értelemben az egész Alföldön fellelhető ez a forma, s ez a változó, mindig az adott viszonyokhoz igazodó, a polgári jogrendet és individuális gazdálkodást folytonosan adaptáló családforma, amelynek célja, hogy valamennyi belőle kiszakadó családelemet egyenként arra az anyagi szintre emelve bocsásson útjára, amely a családot induláskor is jellemezte. Ez a minimum; ez biztosítja az adott társadalmi réteghez való tartozását.

14 Elválik ez a családforma ugyanakkor a Kiskunság néhány kun településének családtípusától (Szabadszállás, Fülöpszállás, Kiskunfélegyháza), illetve több kiskunsági XIX. századi jász kirajzás családszerkezetétől (Kerekegyháza, Ladánybene, Lajosimizse, Kocsér, Jászkarajenő, Jásszentlászló). Itt ugyanis a nagycsalád kapitalizálódott formájával, az ún. különélő nagycsaláddal találkozunk, mint a közösség legjellegzetesebb családfor12 A népmozgalom főbb adatai..., 1969. 56—57. 13 FARAGÓ Tamás, 1977. 3. és 6. térkép. Ezt a vidéket a XIX. század elején nagycsaládosnak tekinti. Jelentős az összetett háztartások aránya. 14 SZABÓ László, 1973.; SZABÓ István, 1974.; SZABÓ István—SZABÓ László, 1978. 209