Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

tevékenységéhez kötődött, akik a mezőgazdálkodásból nem tudtak megélni. Legtöbben summásnak jártak az Alföldre tavasztól őszig, és a mezőgazdasági munkák szünetében ősztől tavaszig faragtak. Emellett volt a faluban 15—20 család, akik elsősorban a famunkákból éltek. Termékeiket főleg kereskedők vásárolták fel, vagy maguk vitték a Jászság, Dél-Heves, Mezőkövesd, Eger, Miskolc, Szikszó, vásáraira. BALÁZS Géza gyűjtése révén ismerjük, hogy az egyes készítmények mely vidéken, településen voltak kelendőek. Miskolcon a létra, kasza- és kapanyél, a Sajóim en tén a gereblye és a kaszanyél, Ózdon a seprűfélék és szerszámnyelek, a Jászságban és a Kunságban a kocsirudak és petrencerudak voltak különösen keresettek.

62 Az egyes eszközök készítése a mezőgazdasági munkák éves rendjéhez igazodott. Tavasszal különösen a szerszámnyelek voltak kelendők, azután aratásig a jármok, petrencés rudak, kasza- és gereblyenyél, aratás után pedig a seprőfélék.

63 A falun belül az egyes faragó családok között is megfigyelhető bizonyos szakosodás. A Tamás família főleg favillákat készített, a Petence család dongakészítő volt, Gáborék fakanalakat faragtak, a Madarászok, Boldizsárok, Mizserek pedig a különleges míves faragótudományukról voltak híresek. Az árusítás során sajátos munkamegosztás volt a férfiak és nők között, a férfiak főként a mezőgazdasági eszközökkél kereskedtek, az asszonyok leginkább háton vitték piacra az apróbb konyhai eszközöket.

64 Termékeiket elsősorban pénzért árusították, néha azonban terményért is cserélték. Az 1940-es évek elején egy tilóért egy véka búzát kértek, ugyanakkor egy gereblye 10 pengő, a kaszanyél 5—6 pengő, egy járom pedig 20 pengő értékű volt.

65 A fára épülő jelentős háziipari központ volt a szlovák lakosságú Répáshuta is. Viszonylag sokan készítettek keréktalpat, küllőt, nagyoltak ki hordódongát eladásra. Tűzifával házalva is feldobtak 1—2 villát, gereblyét a szekérre. A két világháború közötti évtizedekben volt néhány barkácsoló a faluban, akik bizonyos árufélére specializálódtak. A Horváth és Kővári család tagjai alföldi és hegyaljai uradalmak részére megrendelés alapján szállították a jármokat, szerszámnyeleket. Terménytároló ládát hárman készítettek. Főként sezrszámnyeleket, gereblyéket faragott Nemes Károly és Sír Bertalan. Szénvonókat, kenyérsütő lapátokat, fakanalakat, juharfa hasítékból font kosarakat Mikesz Lajos, Polyák János, Mátrai István készített. Ez utóbbiakat azonban nagyon aprólékos, ún. babramunkának tartották, és csak idős korban vagy az erdei munka, illetve fuvarozás kiegészítéseként végezték.

66 A Zempléni-hegységben a mostoha természeti adottságok, a kevés szántóföld miatt különösen jelentős volt a fafeldolgozás, a faeszközök értékesítése. A nagyarányú hegyaljai szőlőtermesztés miatt már a 17. században számos település szolgálatai közé tartozott, hogy szőlőkarókat adtak földesuraiknak. Tokaj-Hegyalja 1614. évi szőlőrendtartása megszabja a forgalomba hozható szőlőkarók méretét, minőségét és árát.

67 Komlós (Füzérkomlós) 1680. évi urbáriuma szerint minden jobbágy évente 3000 szőlőkarót hasíthatott, amiből értékesítésre is jutott.

68 A pusztafalusiak és a kovácsvágásiak még a két világháború között is rendszeresen szállítottak szőlőkarót eladásra az újhelyi piacra és a hegyaljai városokba. A hasított karókat tűz fölött meg is párgolták, hogy tartósabbak le62 BALÁZS Géza 1984. 122—129., Vö. VIGA Gyula 1986. 95—96. 63 BALÁZS Géza 1984. 122—129. 64 VIGA Gyula 1986. 100—101. 65 HOM NA 4754. BALÁZS Géza gyűjtése. 66 PETERCSÁK Tivadar 1984/a. 77., Vö.: VIGA Gyula 1986. 101. 67 ROMÁN János 1965. 50—54. 68 ROMÁN János 1965. 50. 604