Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban
gyének. 69 Mogyoróskán, Régécen, Baskón, Pusztafaluban, Kovácsvágáson a férfiak egy részének téli elfoglaltsága volt a hordó dongák, kerektalpak, küllők faragása. A félkész termékeket a hegyaljai kádároknak, bognároknak adták el. Ehhez a fát többnyire maguk is vásárolták. A faragást a favágásnál könnyebb keresetnek tekintették, főleg olyanok foglalkoztak vele, akik nem bírták a nehéz erdei munkát. 70 A Zempléni hegyvidék belső falvai közül főleg Háromhuta lakói, a hutások faragtak eladásra. Az 1860-as években „lakosai egy része ... télen által az erdős hegyekbe ölfa vágással, szénégetéssel, fa szakajtók, kanalak tsinálásával foglalkoznak. Középhutának lakosai évenkénti élelmek fenntartására ablak rámákat, melyeket Nyíregyházára, Debrecenbe, Nagy Váradra szekerekkel hordnak eladni kapa, kasza nyeleket, fa villákat, gereblyéket, kerektalpakat tsinálnak." 71 A recens hagyomány szerint a lakosság nagy része a Hutákban is inkább az erdei fakitermelésből élt, csak néhány idősebb ember készített eladásra gereblyét, favillát, lámpásokat, Üjhután 3—4 faragó öregemberről tudunk, akik favillát és gereblyét értékesítettek a Hegyalján. A Hegyközben Füzéren és Pusztafaluban faragták a járomfejeket és készítették a kész jármokat. Az első világháború előtt 2 koronáért, a két világháború között 4—5 pengőért, az 1950-es években pedig 30—60 forintért adtak egy járomfejet. Egy kész járom ugyanekkor 100—120 forintba került. Ez a két falu látta el vonóeszközzel a délebbre eső községeket, de még a Bodrogközbe, néha a Tiszántúlra is szállítottak jármokat, amikor ölfát vagy épületre való fát vittek eladni. A Bodrogközben csereterményért is árulták. Kovácsvágáson, Pusztafaluban faabroncsos hordókat készítettek, s a két világháború között 6—7 pengőért adták el darabját a Hegyalján. A századforduló idején hordóabroncsnak való mogyorófát, nyírfát, is hordtak tokaji kádároknak. 72 A Zempléni4iegység falvaiban, de a Bodrogközben is előfordult a korhadásnak indult tölgy-, bükk-, berkenye,-, fűzfából kivájt és fenekeit gabonatartó kád (Pusztafalu, Lácacséke, Baskó), kadob, kozup, (Komlóska), amelyekben 4—8 mázsa termény is elfért. A füzéri vár 1620. és 1644. évi inventáriuma is említ ilyen kádakat. 73 A hegyközi Hutákban, Kovácsvágáson, Pusztafaluban és Pálházán eladásra is faragtak mezőgazdasági szerszámokat és a kendermunkához szükséges eszközöket. Volt olyan is, aki csak télen készített nagyobb mennyiségű szénvonót, gereblyét és a tűzifát szállító szekerek tetején hordta eladni a Bodrogközbe. Nyírfaseprűt kevesen kötöttek eladásra. Mogyoróskán ezt is a tűzifával együtt árulták, de aki seprűvel kereskedett, azt lenézték a faluban. Idős férfiak még az 1970-es években is foglalkoztak seprűkészítéssel, és Vágáshutáról a hegyeken át gyalog hordták Sátoraljaújhelyre. 74 A paraszti faragók jól ismerték a fa tulajdonságait és azt, hogy bizonyos eszközök készítéséhez melyik fafaj ta a legalkalmasabb. Szerszámnyélnek az általános vélemény szerint legjobb az akácfa, ez a legerősebb, legszívósabb. Baltanyélnek jó még a bükkfa, kapanyélnek a kőrisfa, és juharfa, lapátnyélnek, ásónyélnek a könnyű mogyorófa és bodzafa. A kaszanyelet mindig könnyű, de erős fából készítik. Legjobb a juhar, de használják a jávorfát, kőrisfát, bükkfát 69 PETERCSÁK Tivadar 1978. 26. 70 PETERGSÁK Tivadar 1982. 390. 71 PESTY Frigyes leírását közli IKVAI Nándor 1967. 25. 72 PETERCSÁK Tivadar 1982. 391. 73 FELD István— Juan CABELLO 1980. 107. A recens anyag saját gyűjtés 1970-es évek. Ilyen tárolóedények Párádon (Sgy.) és a Zala megyei Magyarszerdahelyen is készültek. SEEMAYER Vilmos 1934. 34—35. 74 PETERCSÁK Tivadar 1982. 391. 605
