Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Viga Gyula: A Felföld népi műveltségének ökológiai feltételeiről

Szepesi Érces-hegység területén a régi nemesfémbányászatot messze felülmúlja a vasérc és a szén termelése. Mindez — különösen a vasban gazdag Gömör-Szepesi Érc-hegység területén — jelentős nehézipart teremt. (Zólyom, Liptó, Gömör és Szepes népének 1910-ben már kb. 30%-a élt iparból és bányászatból, míg az ország egész lakosságának csak kb. 18%-a.) Ennek következtében tovább differenciálódik a hegykeret és a belső medencesor — korábban is elütő — gazdasági élete. Ehhez járult még a táj csoportok eltérő népsűrűsége, a hegykeret relatív túlnépesedése. A szűk völgyekre és kis medencékre szorítkozó mezőgazdasági termőterület túlnépesedése önmagában is segítette a bányászat és az ipar fejlődését, önmagában a Felföld ipara azonban nem tudta levezetni a túlnépesedés nyomását, s az időszakos vándorlások mellett, a századunk elején Árvától, Gömörtől, Liptótól keletre, Ungig a kivándorlás rendkívül intenzív volt — meghaladta a természetes szaporodást. A fentiek arra mutatnak, hogy a Felföld népessége — a változatos táji feltételeknek megfelelően — az alkalmazkodás gazdag formakincsével rendelkezett. A mezőgazdálkodás mellett a táji környezet kiélésének változatos formáit gyakorolta, s többségének életmódjában együtt és egyszerre voltak jelen a paraszti munka és az „egyéb" tevékenységek — a mindenkori feltételeknek, kihívásoknak megfelelően. A Felföld népcsoportjainak életmódja — az alkalmazkodás törvényszerűségeinek megfelelően — sajátosan rugalmas, nagy a variabilitása; sokszínű, koronként is változó arányú és szerkezetű elemből építkezik az életmód egésze. Mindez eltérően jelenik meg a különböző kistájak, s különböző módon az egyes társadalmi rétegek életmódjában, de mindig tükrözve a táj és az ember történetileg változó kapcsolatát. 7. A táji adottságok és az emberi közösségek közötti korreláció valódi tartalma nem értelmezhető a termelés és a tájak közötti kapcsolatok térszerkezete nélkül. Ez utóbbi az „idegrendszere" a különböző korok életmódjának és műveltségének. Ennek egyik összetevőjét a közlekedés, a mozgás természetes útvonalai, feltételei alkotják. A térszíni formák (folyó- és patakvölgyek, hegygerincek, medencék stb.), a településformák, a vízhálózat, valamint az ezekhez (is) igazodó úthálózat az életmód sajátos érrendszere.

32 Az úthálózat sajátos lenyomata is a történetileg változó gazdasági rendnek, a tájak és embercsoportok változó gazdasági kapcsolatainak. Az Északi-középhegység területe számos jelentős közlekedőfolyosón át nyitott mind a Felföld északi sávja, mind a Magyar Alföld irányában. Ez önmagában is sugallja sajátos átmeneti táj jellegét, amit a tradicionális műveltség számos vonása hitelesít.

33 A hegyvidék és a Magyar Alföld találkozása két szomszédos nagytáj regionális műveltségének érintkező zónája, s a nagytáji termékcsere akkumulatív térsége is.

34 A vizsgált régió északi határa lényegében a magyar—szlovák nyelvhatárt követi, ami számos tekintetben ökológiai határvonal is.

35 A geográfiai tagolódás itt nem jelez éles határt, bár növényföldrajzi határral esik egybe.

36 A nagy közlekedőfolyosók felé a kisebb-nagyobb patak völgyek, völgymedencék nyitják meg a magasabb térszínek településeit. (Pontosabban: ezek a völgyek és medencék teremtik meg a magasabb térszínek megszállásának le32 BÁCSKAI Vera — NAGY Lajos 1984. 76.; DANKÓ Imre 1974. 176. 33 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 63—70. 34 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 67. 35 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 68. 36 KÁDÁR László 1943. 73, 78. 59