Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban

amelynek két kötőszalagjával (trák, tracska) rögzítették a terhet a hátukra. Télen gyalogszánkával is hordták a fát, de Kovácsvágáson a férfiak egyszerűen a havon húzták a kötéllel átkötött farakást az udvarig.

10 Összegzésül megállapíthatjuk, hogy az Északi-középhegység falvaiban a száraz gallyfa jellemző háton szállítására a nők által legáltalánosabban használt eszköz a kötél. Emellett a Zempléni-hegyvidéken a vászon ponyva, a Bükkben és a Börzsönyben a hátikosár, Gyöngyösön a krosnya és és Börzsönyben a bazárka.

11 Ezeken túl kisebb jelentőségű a szánkóval és taligával történő szállítás, bár a 18—19. századból szép számmal találunk rájuk vonatkozó adatokat. A tűzifát az udvar végében tárolták. Az ölfát keresztben egymásra kalitkába rakják. Ez a Börzsönyben mértékegységet is jelent, egy kalitkában 2 erdei méter fa van (10—12 mázsa). Bernecebarátiban egy-egy tehetősebb gazdának 8—10 kalitka fa is van az udvarán. A gallyfát csak egyszerűen halomba rakják a javágató mellett. Ehhez egy tuskó és fűrészbak tartozik, amelyen a tűzifát szükség esetén felaprítják.

12 Répáshután az 1980-as évek elején az erdészet alkalmazásában állók évente 7 köbméter ölfát kapnak házhoz szállítva. Sok ház előtt áll az ölfa az útszélen, mert nagy részét rendszeresen eladják a mészégetőknek, akik helybe jönnek a fáért.

13 Áz Északi-középhegységben lovas fogattal és a közös erdőben nagyobb számú erdőjoggal, illetve magánerdővel rendelkező családok a tűzifa nagy részét rendszeresen értékesítették, és a saját tüzelőjüket száraz gallyból, hulladékfából pótolták. A tűzifa mellett a magánerdőkből épületre való fát, szerszámfát, de bányafát is eladtak. Előnyben voltak a lófogatosok, de szállították a fát ökrös és tehenes szekérrel is. Az élelmesebb lovas gazdák, a fuvarosok a mezei munkák elvégzése után az uradalmi, illetve az állami-kincstári erdészettől is vásároltak tűzifát — „bárcát váltottak" — hogy haszonnal továbbadhassák. Ezekhez járul még a gyűjtögetett hulladékfával való kereskedés. A Börzsöny falvaiból a 18—19. században szekérrel és vízi úton egyaránt szállították az eladó fát. Nőtincs és Berkenye lakói a 18. században Vácott kereskedtek a fával.

14 Szokolya környékén — a hegyi patak felduzzasztásával — faúsztatót alakítottak ki, amellyel a Dunáig lehetett a fát leúsztatni.

15 1920-ig a tűzifa értékesítésének központja Ipolyság volt. Berencebarátiról és Kemencéről ide hordták a tűzifát, hogy igavonó állatot, szénát és szemestakarmányt vegyenek érte. Egy jól megrakott szekér fáért egy szekér „savanyú szénát" kaptak. Igen elterjedt volt, hogy az ipolysági piacon vettek bérbe szénakaszálót egyegy idényre, s megegyeztek, hány szekér fát adnak érte. A trianoni békeszerződés után ez a kapcsolat megszűnt, és hatására szinte majdnem teljesen leállt a fakitermelés Kemence környékén. Ezután Balassagyarmat és Vác lett a faértékesítés helye, de korántsem olyan intenzitással, mint Ipolyságon.

16 A Cserhát vidékéről a 18. században távolra is fuvaroztak tűzifát, de néhány falu (pl.: Lő10 PETERCSÁK Tivadar 1978. 24. A teherhordó ponyvához. L.: PETERCSÁK Tivadar 1983. 42., PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 431—462., Gömörből ZSÚPOS Zoltán 1987. 85—86. 11 A Kárpát-medencén belül a Felföldön a hátonhordás a domináns teherszállító mód. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 334. A Bakonyban az asszonyok a fejükön, a férfiak a vállukon hordták a száraz gallyakat. VAJKAI Aurél 1959. 21—22. 12 EA. 4470. 134. Erdélyi Zoltán gy., PETERCSÁK Tivadar 1978. 24. 1981. 54. 13 PETERCSÁK Tivadar 1984a. 81. 14 VIGA Gyula 1990. 36. 15 DÓKA Klára 1977. 40., SZABÓ István—SZABÓ László 1977. 84. 16 EA. 4470. 148—149. Erdélyi Zoltán gyűjtése. 597