Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Petercsák Tivadar: A fa az Északi-Középhegység paraszti gazdaságaiban
rinci) az épületfát a Mátrából szerezte be. 17 Felsőpetény és Szendehely fogatos gazdái még a II. világháború után is a váci piacra, Pestre és Dunakeszire vitték eladni a püspöki erdőből váltott fát. A szegényebbek 20—30 kg-os csomóba kötötték össze a száraz pirtli fát (gyújtósnak való aprófa) és egy szekérre olykor 150—200 csomót felrakva vitték árulni a váci piacra. 18 A szegények Rimócon is abból pénzeltek, hogy az éjszaka lopva összehordott akácfát tűzifa méretre zsákba rakták, és fogadott fuvarossal a szécsényi, balassagyarmati piacra szállították. Ha nem vették meg együtt, zsákszámra is árulták. 1848 előtt a Gyöngyös környéki falvak jobbágyai a földesurak tilalma ellenére rendszeresen eladták a faizás során beszerzett tűzifát a gyöngyösi piacon. A városi tanács 1741 telén megengedte, hogy ne csak a heti vásárok napjain, hanem minden nap hozhassanak fát, de szekerenként egy krajcár helypénzt kellett fizetniük. 19 1795-ben az épületfát szállító szekerek után 6 krajcár a helypénz. 20 A 20. század elején a búzapiacra álltak a tűzifát szállító szekerek, amelyek a Mátra keleti és északi falvaiból is jöttek, nem csak Gyöngyös közvetlen szomszédságából. A fát pénzért árulták kocsi- vagy mázsaszámra, de gyakran borért is cseréltek: 8—10 mázsa fát adtak 50—60 liter borért. A fát a vevő lakására szállították és rendszerint be is hordták a pincébe. A második világháború utáni években a Jászságba is eljártak, és búzára, kukoricára, lisztre, krumplira cserélték az ölfát. Egy szekér fáért 80—100 kg búzát, 200 kg kukoricát adtak. A Mátra nyugati községeiből Apc, Lőrinci, Pásztó, Hatvan vidékére hordták a tűzifát. A fakereskedelemben meghatározó szerepet játszó fuvarosok mellett a szegényebb gyöngyössolymosi asszonyok puttonyba rakva háton vitték az apróra vágott tűzifát a gyöngyösi piacra, de házról házra járva is árulták. 21 A Bükk hegység falvaiban is jelentős volumenű volt a fával való kereskedelem. A 18. századi adatok az erdőben összegyűjtött törmelékfával az egri piacon kereskedő taligás, csilleszökeres baktaiakat csülyés, csellyés névvel illették. 22 A felsőtárkányi gazdák az egri fapiacra jártak, de a városiak többen már Eger szélén várták a szekereseket, és megalkudtak a tűzifa árában. A fapiacon lemázsálták a fát, majd a fuvaros a vevő házához szállította. Ezért és a lerakásért az árán felül néhány liter bort is kapott. A közbirtokosságtól kapott és az erdészettől váltott fa eladása mellett a beszerzés illegális útjai is gyakoriak voltak a bükki falvakban. Ezért a diósgyőri erdőhivatal 1870-ben külön őrjáratokat írt elő az erdőőröknek a heti vásárokat megelőző időszakban. 23 Répáshutáról a fát kocsiszámra hordták Miskolcra, Mezőkövesdre, Egerbe. Miskolcon jobban vették a bükkfát, ami gyorsabban ég, hamarabb meg lehet főzni mellette. Kövesden és Egerben a tölgyet és a cserfát kedvelték, ami lassabban ég, tovább tart. 24 A bogácsiak az erdészettől váltottak fát vagy Cserépfalu, Noszvaj és Szomolya erdeiből vásároltak. Főleg Mezőkövesdre, Hevesre vitték, de leszekereztök vele Poroszlóig, Tiszafüredig, Kunmadarasig is. Jelentős mennyiségű ölfát fuvaroztak el az Alföld felé a kisgyőriek is. 19104g az erdőmunkáért já17 SCHRÄM Ferenc 1988. 668. 18 VIGA Gyula 1990. 36. 19 HML. Gyvkj V—101/a. 4. k. 536—537. 20 HML. Gyvkj V—101/a. 7. k. 785—787. 21 PETERCSÁK Tivadar 1984. b. 494—495. 22 SOÖS Imre 1975. 160. A székesfehérvári piacra a Vértes erdeiből hordott tűzifát kocsiszám vagy csillénként árulták. Itt a csille 25—40 db apróra vágott, zsúpkötéllel összekötözött facsomó. LUKÁCS László 1986. 122. 23 VIGA Gyula 1935/b. 344. 24 PETERCSÁK Tivadar 1984/a. 81. 598
