Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Viga Gyula: A Felföld népi műveltségének ökológiai feltételeiről
legeltetése. Az erdőterületek legelőinek bérlete, valamint a makkos erdőkre irányuló pásztorvándorlások ugyancsak a műveltségi elemek hordozói, eszközök és eljárásmódok sajátos nyomjelzői. 28 Vizsgált területünkön tehát a mezőgazdálkodás a hagyományos életmód egyik tartópillére, ami azonban önmagában is táji különbségeket, egyenetlenségeket hordoz, s nagy múltú kapcsolatokat tételez fel az eltérő adottságú kistájak között. Emellett — különböző mértékben — szabadon hagyja a munkaerő egy részét, ami az év egy szakaszában más területeken nyer felhasználást. Az a munkaerő-felesleg, ami a Felföld mezőgazdálkodásában nem kap elegendő teret, részben helyben oldódik fel egyéb tevékenységekben, részben pedig a mezőgazdálkodó zónák, elsősorban a Magyar Alföld szívja fel az esztendő egy részében. A táji adottságok kiélése, valamint a gabonatermelő síkvidékkel való kapcsolat mindkét formának nagy történeti mélységet ad. Bár a bánya- és iparvidékek kialakulása, elsősorban a 19. század folyamán megsokszorozza a helyi munkalehetőségeket, ez általában nem jelent teljes szakítást a paraszti munkával: a bányász- és ipari népesség sajátos kettős foglalkozásra rendezkedett be. Ezek az előzmények — a feltételek azonossága miatt — ma is éreztetik hatásukat a vizsgált régióban. A települések nagy részének gyenge a megtartó ereje, egészségtelen a foglalkozási struktúra, s a hegyvidéki falvak egy része annak ellenére elnéptelenedik, hogy Pest, Nógrád, Heves és Borsod-AbaújZemplén megyékben naponta százezrek „ingáznak" lakóhelyük és a munkahelyük között. 4. A táji adottságok és a környezet „kiélésének" formái, lehetőségei a Felföldön az egyes települések, más vonatkozásban a paraszti üzemek gazdálkodásának sajátos komplexitását eredményezték. A különböző színvonalú földművelés és az — azzal összekapcsolódó — állattartás mellett a régió nagy területein sokféle tevékenységre adnak lehetőséget a települések határában húzódó erdők. Hasznosításuk — a birtoklásuk eltérő formái ellenére — az itt élők munkaerejének különböző részét köti le — összefüggésben a mezőgazdálkodás lehetőségeivel. Ugyancsak differenciálják a gazdálkodást a falvak határában található gyümölcsösök, s különösen a szőlők, amelyek igen munkaigényesek. Mindehhez járulnak olykor egyéb természeti feltételek: különféle kőzetek lelőhelyei, ásványok előfordulásai, vizek stb. A gazdálkodás legkülönbözőbb formái sajátosan rétegződnek egymásra olykor az egyes településeken belül is. Tokaj-Hegyalján a helyi őstermelőhöz hasonlóan szőlőt művel a — különböző módon specializálódott — kézműves és kereskedő népesség csakúgy, mint az extraneus városi polgár. A mezőgazdálkodó falvak népének egy rétege az év egy részében kőbányában dolgozik vagy szénbányásznak áll, nagyobb csoportjaik járnak az ipari üzemekbe is. Megjelenik ez a települések külső arculatában is: a kisebb-nagyobb iparvárosok folyamatosan „bekerítik" mezőgazdálkodó környezetüket, a határaikban húzódó parasztfalvakat. (Olykor ezekből a falvakbői „nőnek ki" a városok.) Szemléletes példája ennek Miskolc és a város szélén fekvő Görömböly és Szirma, Kazincbarcika, s a régi Sajókazinc a város szélén, vagy Tiszaújváros régi településmagja (Szederkény). A két utóbbi az életformaváltás mellett egy majd fél évszázados gazdaságpolitika mementója is. Említhetnénk ózd vagy Salgótarján példáját is, bár ezek korábbi történetükben is sajátos fejlődési formát kép28 összefoglalóan: SZABADFALVI József 1986. 51—56. 57
