Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Surányi Dezső: Az ugyeri eperfák. Egy elfelejtett gyümölcstermő faj termesztési hagyományai
A Morus-fajok származása és géncentruma (Yanaki Ammal, 1948) Forrás: Jeszenszky, 1972. 10. o. 1 — Morus nigra. 2 — Morus alba. 3 — Morus cathayana. 4 — Morus lacrigata. 5 — Morus serrulata. 6 — Morus nobilis. 7 — Morus arabica. Forrás: Jeszenszky, 1972. 10. o. bölyded koronájú, a vesszője rövid és szőrös. Levele széles tojásdad, szíves vállú, durván fűrészes, érdes felületű. Gyümölcse húson termékágazat, sötétpiros-fekete, befőzésre, szirupnak, szörpnek és pálinkának használják. Fiatal korban fagyérzékeny, noha díszfának is való. A Morus álba 15 m magas, gömbölyded koronájú, de ismert jegyenye és csüngő változata is. Napos helyekre ültethető, talaj iránt közömbös. A metszést jobban tűri, mint a savanyú (fekete) eperfa. Takaró- és sövénynövénynek is való. Gyümölcse eléggé szennyező, kicsi, fásításra nem alkalmas. 6 Az eperfajok eltérő levélalakját, jellegét és levélfonákját a 3. ábra demonstrálja; különösen feltűnő, hogy a fehér eperfa levele részarányos, a levélnyé6 Kert. Lex. 1963., 251. 568