Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Surányi Dezső: Az ugyeri eperfák. Egy elfelejtett gyümölcstermő faj termesztési hagyományai

SURÁNYI DEZSŐ AZ UGYERI EPERFÁK (Egy elfelejtett gyümölcstermő faj termesztési hagyományai) Eperfajok, eperfák A Morus-nemzetség fajai ázsiai és részben észak-amerikai eredetűek.

1 Talán az újvilági vörös eperfa gazdasági jelentősége kisebb, mint a savanyú (fekete) eperfáé (mint gyümölcstermő faj) és mint a fehér eperfáé (takarmánya a selyemhernyónak és gyümölcse a baromfiaknak). A Morus nigra®. Kaszpi-tengertől délre, a mai Irán területén honos, már az ókorban megismerték a görögök s a rómaiak, viszont Kínában csak kései jövevénynek tekinthető.

2 A Morus álba igazi kínai (indiai és japán) kultúrnövény. Mint az 1. ábra is jelzi, igen nagy kiterjedésű a géncentruma, a többi Mortis-fajjal összeolvad az areája. Elkülönült azonban a Morus arabica elsődleges termőhelye, amelyből több aszaló fajtát nemesítettek s párhuzamát a M. nigra egyes változatainak szárításánál Szolnok megyében találták meg.

3 A savanyú és fehér eperfa, gazdasági hasznosságán kívül, számtalan jellemzőben különbözik egymástól. Talán az egyik legfontosabb kérdés a fagytűrésbeli különbség tisztázása, mivel az a termeszthetőség határait is megszabja.

4 Igaz ugyan, hogy a 48. szélességi foktól északabbra sem ritkaság a fehér eperfa, pl. Csehszlovákiában, Németországban vagy éppen Lengyelországban; mégis voltak és lesznek is kritikus évek az eperfák számára, amit ajánlatos figyelembe venni. A 2. ábra

5 mutatja be hazánk izotermáit, a 10—10,5 °C évi átlaghőmérséklet feltétlenül nagyobb termésbiztonságot jelez, mint pl. a Bakony vagy az Északi-középhegység, noha van tudomásunk ottani matuzsálemi korú eperfákról. A sávosan jelölt részeken folyt egykor a fehér (selyem) eperfa termesztés, amelynek azonban még nyomai ugyancsak megtalálhatók az országban. Egészen más jellegű környezeti igényeket támaszt a savanyú eperfa, s ennek a Tisza mentén fejlődött ki jelentékeny termesztő körzete, az ún. fekete földeken levő tanyás településeken, illetőleg Cegléden, az ugyeri homokon. A 2. ábra összesen 7 fontos savanyú eperfa termesztő települést tüntet fel, ahol a történeti dokumentálás sem jelent különbséget, noha Csongrád, Békés, Szolnok, némiképp Hajdú-Bihar településcsoportjában is létezett állattenyésztési és pálinkanyérési célú eperfatermesztés. A Morus nigra és a M. alba elég könnyen elkülöníthető, а morfológiai bélyegeket közölni is fogjuk, de célszerű mindkettő bemutatására vállalkozni, mert a termesztéstechnikájuk egyes elemei (szaporítás, nevelés, gyümölcsnyerés más-más célból) lényegében azonos. A Morus nigra 8—10 m magas fa, göm1 JESZENSZKY A. 1972. 11—15. ©. 2 SURÁNYI Dezső 1985. 126—129. 3 SZABÓ A. 1990. 151—153. 4 JESZENSZKY 1972. 12—13. 5 JESZENSZKY 1972. 13. 567