Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Szilágyi Miklós: Az aratógépek az alföldi paraszt gazdaságokban
zott állatok ebbe a munkába is gyorsan beletanultak : „itt vót a búzának a szíle — magyarázta —, oszt a lú így ment a szilibe, az aratógép meg utánna. De ügyesen vót az megalkotva, meg az a lú is annyira okos vót mán, hogy nem ment ám rá a búzára ! [...] Nem is kellett rá mán vigyázni, hogy bele ne menjen, olyan ügyesen ment ott mellette." Akinek a gépével ő aratott, nem gépészember volt: azok közé a kisebb gazdaságú parasztok közé tartozott, akik szeréttök a gépékkel foglalkozni, és „ügyes ember" — tehát afféle paraszti ezermester — hírében állottak. Arra már nem emlékezett, hogy holdanként hány kiló búzát fizetett a gép használatáért, de „nem olyan sokat". A madzagot ugyan neki kellett megvennie a géphez, ezt azonban a cséplés végeztével hasznosítani tudta: „a madzagot összeszedtík, mikor kivágta a kívevágó, oszt kötelet csináltak belőle." 13 Az eddig idézett kisújszállási gazdáknál lényegesen fiatalabb Z. Kovács Lajos legénykorában az apja gazdaságában — u940-ben már bizonyosan — aratott négy lovas aratógéppel. Ekkorra közel 120 holdasra gyarapodott a gazdaságuk, (ennek nagyobb része persze haszonbéres föld volt), s úgy gondolták, jobban megéri, ha aratógépet, mintha részesaratókat fogadnak. A „gazdaságossági számítást" — melyet nyilván akkortájt is lényegileg ugyanígy gondolták végig — így idézte fel Z. Kovács: „Fizetni kellett kataszteri hódjáír 20 kila búzát. [A gaztól függött, esetleg 25 kg-t.] Vót asziszem tán 40 kataszteri hód búzánk [...] Nekünk kellett adni a madzagot, meg lovat bele, ű csak a gépet adta [...] Ű ült a gépen, ű irányította, ű olajozta, tűbe fűzte a madzagot, ilyesmi [... — Ha] aratót kellett vóna fogadni, az sokkal többír aratott vóna, mint az a gép: utó vígre elkírtek vóna egy kataszteri hódír egy mázsa búzát. Kettő vót az árenda — mán akkor 3 ment vóna [ki az egy hold terméséből, ami gyengébb esztendőben a hozam felét is elérhette], ö két olyan kisföldű gazdaembert tudott megnevezni, akik ilyen feltételek mellett náluk arattak. Egyiküknek a Kisréten volt tanyája, s 8—10 hold körüli földje — amikor a magáét learatta, ment egyik helyről a másikra a gépével, amíg csak volt aratni való. Főleg ennek az ezermester hajlamú s rendkívül precíz ismerősének a gépét és a munkáját emlegette dicsérően: „Ezé minden kivit bekötött szípen!" A másik géptulajdonossal ugyanis előfordult, hogy „sokszor 8—10-et is, ha nem vigyáztak... — Hé, hányja mán kifele! nízzed micsinál! Akkor vagy elszakította a madzagot, vagy nem vót olyan pontosan [beállítva]". 14 Azoknak a kisújszállásiaknak is vannak ismereteik az aratógépekről, akik nem dolgoztak vele. Németh Sándor, aki fiatal korában egy úri birtokosnál cselédkedett, majd az ő tanyása lett, s nyaranként egy arató- és cséplőbandában volt elsőember, aratógéppel nem, csak fűkaszával dolgozott a gazdájánál („herét is vágtunk vele, azután tallómezőt [...] ló húzta, egy ember fennült, osztán a kasza szípen vágta rendre, aután összegereblyéltük, összegyütöttük"). Emlékezete szerint „kisebb parasztok" vettek inkább aratógépet; olyan helyen, ahol ő szolgált, évről évre ugyanaz a banda aratott, nem volt tehát szükség rá. 15 Monoki Lajos szintén a munkavállaló szemszögéből ítélte meg az aratás gépesíté13 Saját gyűjtés Kisújszálláson, 1991-ben; adatközlő: Herczeg Márton (szül.: 1908) — A napi 10 hold learatása — ha ez a mennyiség nem a teljesítmény szándéktalan eltúlzása, afféle hatásos poén az emlékidézésben! — igencsak feszített munkatempót kívánt. SPORZON Pál (1910. II. 12.) csak 6—8 magyar hold napi teljesítménynyel számolt. SASS Gábor (1931. 10—13.) szerint a marokrakó aratógépnek 5—7 kat. hold/nap, a kévekötő aratgépnek 5—8 kat. hold/nap, s csak kivételesen 10 kat. hold/nap volt a teljesítménye. 14 Saját gyűjtés Kisújszálláson, 1991-ben; adatközlő: Z. Kovács Lajos (szül.: 1920). 15 Saját gyűjtés Kisújszálláson, 1988-ban; adatközlő: Németh Sándor (szül.: 1902). 481