Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Szilágyi Miklós: Az aratógépek az alföldi paraszt gazdaságokban

oldották meg a konstruktőrök: fele kévét ha bekötötték. „Ezért itt próbáltuk — folytatta —, akik már jobban ösmertük az aratógépet, hasonló parasztok mint én, próbáltuk átalakítani rajta a 'kötőszerkezetet." Ettől a megjegyzésétől, mely az aratógép két világháború közötti paraszti használatát sejttette, kanyarodott el beszélgetésünk, tisztázandó a betakarítás gépesítésének előzményeit. Beszélgetőtársam szerint az 1920—1930-as években nem a nagyobb birtokosok rendelkeztek Túrkevén aratógéppel, mert — ha volt is nekik — nem használhatták: biztosítaniuk kellett a nincstelen parasztságnak a kenyeret. Olyan gazdák vásárolták meg inkább, akik a család munkaerejével tudták elvégezni a betakarítást, rendszeresen nem foglalkoztattak részes aratókat. „Hogy aratógéppel aratják le, vagy kiskaszával — így érvelt — hát igazán nem szólt bele senki." Még egészen kis gyerek volt (vagyis az 1920-as évek közepén-második felében), amikor 17 holdon gazdálkodó édesapja a rokonsággal közösen egy „Cormiok" aratógépét hozatott. Nem volt túl gyakori, hogy — mint ők — hárman vásároljanak aratógépet; „az a jelszó járta, hogy közös lónak túrós a háta, az olyan közmondás volt nálunk — részben van benne igazság az aratást értve. Ugye, egyik helyen arat, különösen akkor, hogyha a határ másik vígin van a másik társ, akkor nem tudja azt megtenni, hogy egyik nap énnálam, a másik nap őnála arat. Az egyik helyen be kell fejezni, úgy megy a másik helyre aratni." Náluk azért nem volt ebből napi vita, mert az aratógép társtulajdonosainak egymáshoz közel volt a földjük. A nagyapja ui. 34 éven keresztül a sajátja mellett 76 holdat bérelt is, ami akkor is az ő nevén volt, amikor már lemondott a gazdaság gyakorlati irányításáról: átadta a fiainak. Ezt a közös kévekötő aratógépet ő maga is kezelte: „mán kisgyerek kortúl kezdve mászkáltam rajta, úgyhogy elíg jól meg kellett ösmernem." S mivel a későbbi szerkezetekkel is össze tudja hasonlítani, elfogadhatjuk, ha korszerűnek mondja, s hozzáteszi: „a Kvobek csehszlovák gyártmányú aratógép errűl a Kormikrúl lett lekoppintva: ugyanaz a kötőszerkezet, működési elve, minden ugyanaz volt."

6 A túrkevei Pabar Mihály 1934. február 14-én állt először szolgálatba éves cselédként, s 1938. december 31-ig szolgált ugyanannál a gazdánál, a várostól távoli tanyán.

7 28 hold saját földje volt a gazdájának, de mellette 150 holdat bírt haszonbérben. Rajta kívül négy, nála idősebb bennkosztos cseléd és maga a gazda végezte az összes munkát ; emlékezete szerint 60—70 hold búzát, 30—40 hold árpát meg zabot vetettek, a többi kapás volt. A gazdája által kialakított szigorú munkarend jellemzéséül elmondta: „Ott nem aratott idegen ember, nem kapált idegen ember. A gazda mindig ott kapált köztünk, ö ült az aratógépen, én hajtottam a lovat." A számára példát jelentő takarékosságát, minden apróságra figyelő gondosságát pedig azzal érzékeltette a volt cseléd, hogy gazdája azt a manilamadzagot is újra felhasználta, amibe az aratógép a kévéket bekötötte. Gazdájának az anyja — aki a háttérből irányította a gazdaságot —- már a csépléskor azt mondta a félrészeseknek: „Ide hallgassatok jányok, amennyi rísz jut, ugyanannyit én kilóba adok, de a madzagot, ha csak lehet, ne szalajtsátok el. Szedjítek fel!" Mikor aztán nem volt más munka a gazdaságban: „fenn a nagyistálló padon, azon a tizenvalahány méteres padláson, ódoztuk a madzagot, amit az aratógép kötött. Vót, ugye, olyan kívevágó, aki a görcsnél vágta el, az ilyen jó hosszú, sima madzag vót, azt külön tettük; a kicsik, azok mentek a selejtbe. Azt a nagy-csomó madzagot mink télen: tehén-kötőfík, pányváskötél, 6.Saját gyűjtés Túrkevén, 1986-ban; adatközlő: Kelemen Pál (67 éves). 7 A magnós interjú egy részletének megszerkesztett szövegét 1.: SZ. BANYAI Irén— SZILÁGYI Miklós, 1990. 479