Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Szilágyi Miklós: Az aratógépek az alföldi paraszt gazdaságokban
ben ismerték voltak, imégsem tudtak a parasztság körében elterjedni". 3 Még egyértelműbb a gabonabetakarítás gépesítésének' — a cséplőgépek rohamos terjedésével összehasonlítva különösen feltűnő — visszamaradottsága is, a parasztgazdaságokat szinte meg sem érintő volta is a gazdaságtörténeti szakirodalomban. BARBARITS Lajos, aki tanulmányok sorát szentelte a gabonaaratás gépesítésének, 4 ha egyszer-egyszer idézett is adatot a parasztok aratógép-Jkísérleteiről, elsősorban arra figyelt, hogy a nagybirtokon és a középbirtokon milyen tényezők segítették elő, illetve hátráltatták az aratógépek beszerzését és munkába állítását. A korlátolt fejlődés okai között — más kutatók véleményévél egybehangzóan 5 — nagy hangsúllyal mutatott rá BARBARITS a 19—20. század fordulóján újra meg újra fellángoló aratósztrájkokra, melyek siettették ugyan az aratógépék beszerzését, munkába állításukat viszont gátolták. A munkaerő-túlkínálat egyrészt a gépi aratás rentábilisabb voltának megítélését is befolyásolta, hiszen relatíve olcsó volt a kézi munka; másrészt pedig a beszerzett, de munkába nem állított aratógépek kihasználatlanul is eléggé hatékony eszköznek bizonyultak a munkabérek leszorítására is, a sztrájktörésre is. Ennél részletezőbben szükségtelen is szemléznem a vonatkozó agrártörténeti irodalmat, hiszen nem az aratógépek terjedésének, illetve a szélesebb körű használatbavétel akadályainak ismételt összefoglalása a célom. Olyan, a közelmúltban gyűjtött paraszti emlékezéseket fogok közölni, és az egykorú forrásokat (újsághíreket, statisztikákat), valamint szórvány néprajzi adatokat felhasználva értelmezni ebben a dolgozatomban, melyeknek ismeretében valamelyest majd módosíthatjuk az aratógép paraszti használatát, ha nem is példa nélkülinek, de elhanyagolhatóan jelentéktelennek állító eddigi vélekedéseket. Egy ilyen szándékú közlést bevezetendő elegendőnek látszik az előzmények tézisszerű summázása. Ha vitatom vagy korrigálom, úgyis idézni fogom a szakirodalom további részleteit. 2. Az aratógép paraszti használatát bizonyító, részben a századelőre, részben a két világháború közötti évtizedékre utaló emlékezéseket a nagykunsági mezővárosokban — Túrkevén és Kisújszálláson — vettük magnetofonra. Én magam is, és az egyeztetett gyűjtési szempontjaink szerint a gazdálkodás modernizálódására különösen figyelő SZ. BÁNYAI Irén és BELLON Tibor is a más-jmás társadalmi réteghez tartozók személyes sorsát igyekeztünk megismerni. Ha általánosításra biztattuk adatszolgáltatóinkat, csupán személyes tapasztalatuk érvényességének tisztázása kedvéért tettük. Most sem törekszem tehát az egy-egy konkrét gazdasághoz kapcsolódó információk általánosítására: eset-leírásokat sorakoztatok egymás mellé, utalva természetesen arra is, hogy beszélgetőtársaink mennyire tekintették érvényesnek mindazt, amit a maguk gazdaságában, illetve — ha cselédek voltak — gazdájuknál tapasztaltak. Az egyik túrkevei TSZCS-nek a szervezéskor megválasztott elnöke a kezdeti nehézségeikről szólva megemlítette, hogy néhány csehszlovák gyártmányú aratógép mellett mosonmagyaróvári gyártmányok is érkeztek a gépállomásra, s a kaszát ugyan teljesen nem helyettesíthették, részben mégis ezekkel folyt az aratás 1951—1952-ben. A magyar aratógépek kötőszerkezetét azonban rosszul 3 VARGA Gyula, 1985. 183. — L. még a Berettyó-völgyre vonatkozóan : VARGA Gyula, 1982. 296.; BALASSA Iván (1985. 281—282.) azt emelte ki az aratómunkásszerződéseket elemezve, hogy az aratás gépesítése az 1930-as években sem jutott előbb a század elején elért szintnél. 4 BARBARITS Lajos, 1958; 1972; 1974; 1975; 1977; 1979. 5 L. pl. SÁNDOR Vilmos, 1962. 403—404; VIRÁGH Ferenc, 1978. 122; VIRÁGH Ferenc, 1981. 499. 478
