Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Orosz István: A dinnyés kertekről
nos a föld minősége, ezért az osztás többnyire sorshúzással, bizonyos rend szerint történt. Dorogon az 1794. évi osztást pl. „a kállai út felől" kezdték s úgy haladtak az előre kijelölt parcellák rendjében. Abban, hogy a dinnyéskerteket gyepföldekből szakították ki, nagyon racionális indokok szerepeltek. A dinnyetermelés szakírói; Szabó József, Szontágh Gusztáv és mások is megegyeznek abban, hogy a dinnye jól trágyázott földben vagy a friss gyeptörésben díszlik a legszebben. 17 Mivel a hajdú városokban a 19. század derekáig a rendszeres trágyázásnak még kevés nyomát találjuk, a dinynyetermelés kedvező feltételét csak a feltört legelőkön és réteken kialakított dinnyéskertek biztosíthatták. A mezei kertek rendszere ugyanakkor lehetőséget teremtett olyan növények szántóföldi termelésére is, amelyek a hagyományos gabona vetésforgóba nem fértek bele. A hajdú városok dinnyés kertjeinek egyik sajátossága az elmondottak mellett, hogy olyan határrészeken is kialakítja azokat a kommunitás, amelyek nem állandó legelők vagy kaszálók, csak meghatározott ideig pihentetett földek. Hajdúszoboszlón a már említett Aranyszeg, ahol 1805-ben a dinnyés kertet kialakították, a négy ún. ugarnyomás egyike volt. Ugyanígy Hajdúnánáson is 1830-ban a Veres tenger járásában volt a dinnyeföld s a „Veres tenger járása" az ugarföldek vagy forgó földek egyik nyomása volt. 18 Ezeken a földeken azonban a termelés egyáltalán nem a nyomásos gazdálkodás szabályai szerint folyt úgy, hogy a vetett nyomások mellett egy évig lett volna ugar a pihenő nyomás. Nánáson a négy „forgó járás" közül hármat szántottak, egyet viszont huzamosabb ideig, olykor 13—15 évig is úgy pihentettek, hogy hozzákapcsolták a belső legelőhöz. Hajdúszoboszlón ugyanez a rendszer úgy érvényesült, hogy a négy nyomásból nem is hármat, csak kettőt szántottak s kettőt kapcsoltak több évre a belső legelőhöz. A dinnyéskerteket ezeken a huzamosabb ideig pihentetett „járásokon" alakították ki. 19 Ha a pihentetett járás ismét a folyamatosan művelt földek közé került, a dinnyéskert átvándorolt egy másik huzamosabb pihentetésre kijelölt ugar földbe. E rendszer hagyományos jellegét az bizonyítja leginkább, hogy a kendert is ugyanígy termelték s amikor kezdett elterjedni a kukorica, annak vetését is hasonló „kertekben" oldották meg. A 18. században a dinnye és a kukorica termelése sajátos módon össze is kapcsolódhatott nemcsak az azonos „kertes" rendszer miatt. Mivel a kukorica nem igényelte, hogy friss gyeptörésbe vessék, előfordult, hogy a korábban dinnyéskertnek használt földet később „tengeris kertnek" osztotta ki a kommunitás. Ez történt 1776-ban Nánáson, ahol úgy határozott a tanács, hogy „tengeri földnek meg fog maradni a tavalyi dinnyeföld". 20 Az is előfordult, hogy a tanácsi határozattal kialakított mezei kertekben a dinynye közé kukoricát vetettek vagy megfordítva a „tengeris kertnek" szánt határrészen a kukorica közé vetettek dinnyét is. Ezt a kommunitások tilalmazták. Hajdúszoboszló tanácsa nagyon határozottan úgy fogalmazott 1805-ben, hogy „tengerit nem szabad a dinnye közé vetni", 21 ennek ellenére mindkét változat előfordult. Sőt 1831-ben a városi hatóság is kénytelen volt megállapítani, hogy 17 SZABÖ József; Cultura peponum figuris aeneis illustrata. Buda, 1790. SZONTÁGH Gusztáv; A szenvedelmes dinnyész Pest, 1843. 18 OROSZ István; Mezőgazdasági termelés és agrártársadalom (Rácz István szerk.; Hajdúnánás története) Hajdúnánás 1973. 97. 1. 19 OROSZ István; A hajdúvárosok agrártörténetének levéltári forrásai a 18—19. században. (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve II.) Debrecen, 1975. 156. 1. 20 HBmlt. Hajdúnánás ltára V. A 301/a. Prot. 5. к. 1776/1060. 21 Uo. Hajdúszoboszló ltára V. A. 402/a. Prot. 14. к. 1805/304—305. 410
