Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
Orosz István: A dinnyés kertekről
ros kaszálójának meg hagyatnak". 12 A fenti sorok értelmezéséhez szólnunk kell arról a rendszerről, amelyben a szántóföldi növények termelése folyt a hajdú városokban a 17—19. században. A határnak minden városban három részét jogilag is jól megkülönböztették. Az ún. szállásföldeket (terrae tuguriales) mindenki szabadon használhatta, mert ezt ősi hajdú földnek tekintették s a közösség szabályozó szerepe e földekre nem terjedt ki. Az ún. ugar vagy forgó földek használatát viszont a kommunitás írta elő szigorú — itt most nem elemezhető — rend szerint. A földek harmadik csoportját a puszták alkották, amelyek szemben az előbbi kettővel nem voltak a városok tulajdonában, hanem csak bérletében. Ezért használatukért az egyének is fizettek a város kasszájába. 13 A szállás- és forgó földeken a hagyományos termelési rendnek megfelelően csak gabonaféléket termeltek, míg a pusztákat többnyire legelőnek és kaszálónak használták. így minden más szántóföldön termelt növénynek, a kendertől a kölesig, a burgonyától a kukoricáig csak a szállás- és ugarföldeken kívül maradt hely, többnyire a kaszált vagy legeltetett határrészeken. A feltört gyepföldeket a vetemény megóvása végett el 'kellett „kertelni", hogy a legelő állatok ne károsítsák. A „kerítés" többnyire csak árok illetve földhányás volt, de jelezte a pásztor számára, hogy a legelőnek az a része tilalmas az állatok számára. A legelő vagy kaszáló feltörése nem volt végleges, az így elkertelt földet néhány év után ismét legelőnek fordították s a gyep más részét jelölték ki mezei kertnek. Az idézett hajdúdorogi határozat 1759-ben éppen arról szólt, hogy a korábban dinnye alá feltört kaszálót ismét eredeti rendeltetése szerint kell használni, azaz dinnyés kertet másutt jelölt ki a város. A mezei kertek jellegéből fakadt, hogy a birtokbavétel nem történhetett szabad foglalással bárhol, csak a kommunitás által «kijelölt határrészen osztással. A dinnyés kertnek kijelölt határrészen egyegy parcella nagyságát a városi tanács szabta meg. Hajdúszoboszlón 1805-ben úgy határozott a tanács; „a már bevett mód és szokás szerént ezen esztendőre is dinnye föld is osztattasson, az Aranyszegbe a szöllős kert hátullyától fogva a szántott laponyagig, még pedig egy düllő hossza 5 düllőbe szakasztasson". 1 ' 1 A dinnyeföld tehát a százados szokásnak megfelelően még a (19. század elején is osztással került a használók kezébe s helyét a tanács jelölte ki. Magyarázatot a határozat utolsó megállapítása igényel; az ti. hogy egy dűlő öt (dinnye) dűlőre szakasztassék. Az aranyszegi nyomás, ahol a dinnyeföldeket a város tanácsa kijelölte több dűlőre oszlott eredetileg is, mivel a dinnye alá szánt dűlők lényegesen kisebbek voltak, egy korábbi dűlőt osztottak öt részre. Osztották a dinnyéskertet Hajdúdorogon is, de Nánáson és Böszörményben is. Böszörmény 1796-ban az egyik bérelt pusztán az ún. de Pauli Zeleméren jelölte ki a dinnyés- és répáskertek helyét, de miután a dinnyeparcellákat pénzért osztották, nem kellett mind, „amit ki akartak osztani" — olvashatjuk a város jegyzőkönyvében. 15 A dinnyéskertekben a kijelölt parcellákat más hajdú városokban is általában pénzért osztotta a kommunitás. Dorogon 1794-ben a két évvel korábbi rend szerint osztották tengeri és dinnyeföldet, 1 rajnai forintért egy 15 öl széles parcellát. 16 Még egy viszonylag kis terjedelmű dinnyéskertben sem volt teljesen azo12 Uo. Hajdúdorog ltára V. A. 101/a. Prot. 2. к. 1759/144. 13 OROSZ István; A hajdú városok gazdálkodásának és társadalmi szerkezetének 18—19. századi történetéhez. (Hofer Tamás—Kisbán Eszter—Kaposvári Gyula szerk.; Paraszti társadalom és műveltség a 18—20. században II. k. Mezővárosok) Szolnok 1974. 32—35. 1. 14 HBmlt Hajdúszoboszló ltára V. A 402/a. Prot. 14. к. 1805/304—305. 15 Uo. Hajdúböszörmény ltára V. A. l/a—9 Prot. 1796/128. 16 Uo. Hajdúdorog ltára V. A. 101/a Prot. 6. к. 1794/197. 409
