Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

egyre lejjebb, míg az öle meg nem telt, míg Össze nem gyűlt egy marok, azután kifektette. A markozó leteregette a kötelet és az egyik markot beletette, volt aki mind a kettőt, más egyiket sem, de ez mindkettő ritka volt. A harmincas évek közepétől elterjedt a búzának búzakötélbe való kötése. Ezt nem csavarták meg előre, nem is csavart kötél volt, hanem galamb- vagy pacsirta fejű. Kiemeltek egy félmarék gabonát, földhöz ütötték, végigsimították, kétfelé osztották, a fej alatt átfektették egymáson, megcsavarták, visszahajtották, leterítették, ráléptek, utána beletették az egyik markot. Mikor egy elődöt levágtak, fojtogatták, más szóval bekötözték a kévét, hacsak nem volt gazos, mert akkor fekve hagyták délig, így a megszáradt gaz egy része kihullott a gabona közül. Mindig az arató fojtogatott, mert az nagyon nehéz, és bonyolult munka volt. Felölelte — két karjával ölbe vette — a szabadon hagyott markot, odavitte a kötélen lévőhöz, összerendezte a szálakat, bal kezével felemelte a kötél túloldalon kiérő végét, és jobb kezével meghúzta. Tovább igazgatta a markot, és megkereste a kötél másik végét, rátérgyepűt — rátérdelt — a kévének valóra, összenyomta, a kötél végeit átfektette egymáson, és erősen meghúzta, hármat csavart rajta, beleakasztotta a kötöző botot, más néven kötőfát és addig csavarta, míg felkunkorodott. Közben a kéve kötése olyan szoros lett, hogy az ujja alig ment alá. A bekötött kévét hasra fektették — megfordították — és a kötéstől lefelé végighúzták rajta a kezüket. A lehúzott szálak a soron következő kéve közepébe kerültek. Voltak akik nyúlfülre kötötték a kévét, jobbára a nők. Ennél a műveletnél a bal kézzel felemelt kötél véget körülcsavarták a másodszorra felemelt jobb kézben lévővel, és aládugták. Míg az arató fojtogatta a kévét, a markozó gereblyézte a szabadon maradt maroksor helyét. A gereblyével összehúzott szálak neve gyüle vagy murgya. Némely helyen kévébe kötötték a gyülét, mások kötés nélkül rakták a kereszt alá. Kötözés után kereszteztek. A keresztsor a föld közepén lévő összevettetésre került. A kévéket az arató fejen hordta össze, a tő felől hajolt a kéve fölé, a kötés táján megfogta, és úgy lendítette a fejére.

36 A kéve kötéskori felfordítása azért is kellett, mert fejre véve nyomta volna a csomó a fejüket, a keresztben pedig a megtapadást jól szolgálta az alulra került csomó. A kereszt alsó kévéje a gyülekéve. Mindig párhuzamos az összevetettél, erre merőlegesen sújtják oda fejükről a keresztlábak első 'két kévéjét. Vigyáznak, hogy a kalászok ne érjenek a földre. Majd erre a kettőre merőlegesen odarakják a másik két alsó kévét, utána sorba helyre kerülnék a középsők. Felülre rakják a vállkévéket. Végül ezek tetejére helyezik a papot, lehetőleg tővel északnak.

37 A papkéve kissé nagyobb a többinél, kalászait jól elterítik, hogy az eső ne tudjon befolyni a belső kévék kalászaira. Az összerakott keresztet lekötik. Kihúznak a papkévéből egy félkötélnyí gabonát, utána váll- vagy középső kéve tövéből ugyanannyit, külön-külön megcsavarják, utána háromszor összecsavarják, beledugják a kötözőbotot, azzal ismét hármat csavarnak rajta, és aládugják a csavarást a kötésnek. Némelyek mind a négy lábnál, mások csak átlósan alkalmazták az ilyen kötést. Olyan ember is akadt, aki szalmából font kötéllel fogatta át a keresztet. Mire az arató bekeresztezett, a markozó felgereblyélt. Területünkön kisgereblyét használtak, a mátyus-földi — különösen a Madárról jött aratókról mondják, hogy bőgővel — nagyméretű gereblyével szedték össze az elhullott szálakat. Gereblyélés után jöttek a kalászszedők, nem kellett kérdezni „mikor ke36 Semmiféle teher hordásakor nem szokás itt a fejen hordás, csak keresztezéskor. 37 Az uralkodó szélirány miatt kerül északra a pap töve. 385