Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Novák László: Szabadalmas mezővárosok az Alföldön

törekvésük kudarcot vallott Kecskeméten és Nagykőrösön, Cegléden viszont az apácák törekvését siker koronázta.

14 Kecskemétet több kisebb földesúr mellett a Koháry grófok uralták, akik a helység nagyobb része felett rendelkeztek. A család Bécsben élt, de jelen maradt a város életében. Üriszék működött, amely felügyeletet gyakorolt a mezővárosi magisztrátus felett. Mint az 1767-es úrbéri kérdőpontokra adott válaszokból kitűnik, Kecskeméten ismeretlen volt a jobbágytelek, nem lehetett megállapítani azt, hogy ki-ki hány telkes jobbágy. A közvetlen földesúri ellenőrzés ellenére, nem került az úrbérium behozatalára Kecskeméten. Érvényben maradtak a szabad birtokviszonyok, a kötetlen határhasználat. Hasonló volt a helyzet Nagykőrösön is. Nagykőrösön a Keglevich család volt a legnagyobb földesúr. A földesurak, miután birtok jogukat megerősítette a Neoaqusitica Comissio, igyekeztek azt érvényesíteni, hogy ténylegesen is birtokba vehessék. Ennek legfőbb akadálya abban nyilvánult meg, hogy az egyes földesurak sem birtokuk nagyságát, sem annak helyét a határban, sem pedig jobbágyaik számát nem tudták meghatározni, illetve kimutatni. Hiába kezdeményezett 1756-ban gróf Keglevich Gábor „ex usu" proportionális pert (majd 1771-ben „ex jure" proportionális pert), ténylegesen nem vehették birtokba a körösi földet, csupán eszmei birtokot mondhattak magukénak, amely után a mezővárosi közösség cenzust fizetett továbbra is a földesuraknak. Kecskeméthez hasonlóan, Nagykőrös is sajátos jogállást teremtett. Tekintélyes számú armalista, inscriptionalista és compossessor nemesség élt a mezővárosban, akik tevékenyen munkálkodtak a mezőváros irányításában, fele arányban a magisztrátus tagjai voltak, s közülük kerültek ki a főbírók, más jeles vezetők. A nemesek — kiknek érdekei azonosak voltak a nemtelen, jobbágy jogú párasztpolgárökkal — valóságos védőpajzsot alkottak a jobbágy communitás felett. Ennek legszebb tanúságjele a városi szerzemények — a kamara által confiskálásra ítélt Pótharaszt puszta jelképes visszaváltása a város számára, vagy a szintén confiskálásra ítélt nyársapáti Rákóczi és Forgách részek biztosítása — megőrzésében mutatkozott meg. A XVIII. században — a rendi viszonyoknak megfelelően — ez a mezővárosi kisnemesség jelentette a valóságos mezővárosi hatalmat, tekintélyt. Nekik tulajdonítható az, hogy a „nemtelen", jobbágy jogú mezővárosi communitás „nemes tanáccsal" rendelkezett, amely progresszíve, a társadalmi haladást tűzte zászlajára, 'küzdött a földesúri hatalom befolyása ellen, s elérte, hogy a mezővárosi communitás önerőből váltotta meg magát 1826ban a földesúri függőségből, miután 1813-tól sorra megvásárolta a különböző földesúri családok nagykőrösi birtokaikat.

15 A sajátos mezővárosi jogállás, kiváltságos helyzet, „szabadalmas" állapot legszebb megnyilatkozása az 1817-ben összeállított „Szabados Nagy Kőrös Várossá Rendszabásai", amelyet a nemes vármegye is szentesített 1818-ban. Szükséges megjegyezni, hogy Kecskeméten — miután a Koháryak is megváltak földbirtokuktól — a város statútumait 1836-ban készítették el, s ezt nem a vár14 NÓVÁK László: Nagykőrös mezővárosi fejlődése és településrendszere a XVII— XIX. században. In: Tanulmányok Nagykőrös történetéből és néprajzából (szerk. Nóvák László). Az Arany János Múzeum Közleményei — Acta Musei de János Arany Nominati I. Nagykőrös, 1978. 9—168.; NÓVÁK László: A három város. Gondolat Kiadó. Budapest, 1986/b. 15 NÓVÁK László: i. m. (1978). 168