Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)
Simon László: Korai avar kardok
jelent meg és főleg ott is terjedt el, ez nyilvánvalóan utal nomád vagy részben nomád eredetére, a fenti iráni kardok tehát sztyeppéi nomád hatást tükröznek. A Szásszánida Irán két területen érintkezett sztyeppéi nomádokkal, a közép-ázsiai Szogdia, valamint Észak-Kaukázus felől. Ezt a területet a VI. század második felétől a türk birodalom nyugati csoportjai uralták, náluk alakulhatott ki ez a fegyver, ezek és Irán kontaktusa érzékelhető az VII. század 2. harmadára datálható észak-iráni kardokon. Bálint Csanád tehát szogdiai vagy észak-kaukázusi nyugati türk népcsoportok leleményének tartja a szablyát. Megerősítette ebben őt az a tény is, hogy az említett türkök elől menekülő korai avarok még kivétel nélkül kardot használtak, viszont a 670 körül hozzájuk betelepülő sztyeppéi nomád csoportok már szablyát. 102 Egyeztetve Bálint Csanád eredményeit a korai avar kardokon végzett saját kutatásaim konklúzióval a következőket állapíthatjuk meg: Miként a VII. század 2. harmadából való észak-iráni kardokon, úgy a hasonló korú korai avar kardokon is megfigyelhetők a későbbi szablyák tipológiai előzményei. Amennyiben a két, egymástól távol eső terület fegyverei között semmiféle kapcsolat nem volt, úgy fel kell tételezni a szablyák időben párhuzamos, de különálló kialakulásának lehetőségét. Az avar fegyverek vizsgálata alapján bizonyos, hogy náluk ez nem valamiféle idegen kultúrhatás, hanem jól nyomon követhető belső fejlődés eredménye. Mivel az avarok sztyeppéi eredetű nomád nép voltak, megfelelnek annak a kritériumnak, amely szerint a szablya csak ilyen környezetben jöhetett létre. Bizonyos tények azonban megengedik az észak-iráni és a korai avar kardok hasonló fejlődése közötti összefüggés valószínűsítését. Ezzel kapcsolatban négy körülményre utalhatok: Először: írásos források szerint az avarság kelet—nyugat irányú vándorlása közben az 550-es évek vége felé felé leszakadt tőlük a Kaukázus környékén egy kisebb csoport, amelyet később a kazárok asszimiláltak. 103 Másodszor: a türkök elől menekülő avarok 557/558-tól bizánci zsoldba szegődve leigázták és részben magukba olvasztották a pontusi sztyeppe szláv, de főként türk—bolgár törzseit. 104 Harmadszor: a VI. század végén a terjeszkedő nyugati türkök elől menekülve újabb bolgár népcsoportrészek (tarniachok, kotzagerek, zabenderek) csatlakoztak az avarokhoz. 105 Negyedszer: kb. 634/635-ig az avarok uralmuk alatt tartották a pontusi sztyeppéknek a nyugati türkök érdekszférájától nyugatra eső részét, ahol zömében türk—bolgár, kisebb részben szláv és talán avar népességgel is számolni kell. 106 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Duna—Tisza vidékétől a Kaukázus északi előteréig terjedő területen élő VI—VII. századi népek között tágabb-szorosabb etnikai kapcsolatok éppúgy kimutathatók, mint az azonos vagy egymáshoz közel álló életformából adódó fejlődésbeli rokonság. Ezeket a viszonyokat bizonyos ideig és mértékig politikai kontaktusok is befolyásolták. Tehát a korai avar kardokat úgy is tekinthetjük, mint a Kárpát-medencétől a Kaukázus előteréig terjedő, egymással több szálon összefonódó sztyeppéi nomád kultúrkör tárgyi emlékanyagának egyik speciális csoportját. Mivel a kardok tekintetében e kultúrkörön belül számarányuk és viszonylag pontos keltezési lehetőségeik miatt a kárpád-medencei korai avar kardok a legjelentősebbek, ezek fejlődését a szóban forgó terület többi leletéhez képest modell értékűnek tarthatjuk. Fentebb a vágóélek kapcsán már idézett kelet-európai analógiák (Ucs-tepe, Arcübasev, Maloe Perescsepino stb.) alátámasztják az eddig mondottakat. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy ezek az egyélű, keskeny pengéjű kardok a kétélű fegyvereket váltották fel 107 , főbb mozzanataiban ugyanaz a fejlődés tűnik elénk, mint a korai avaroknál. Valószínű, hogy mivel a „620—30-as évek súlyos vereségei után a Kárpád-medencébe szorult avarság nem követhette többé spontán a sztyeppéken zajló általános fejlődést" 108 , ez a fejlődés gyorsabb is lehetett azokénál, minthogy a 670 körül közéjük telepedő, kelet felől érkező nomád népcsoportok már szablyát használtak. 109 Ez a népmozgás azonban nemcsak dél-oroszországi, hanem közép- és belső-ázsiai népcsoportok vándorlását jelentette, ezért a szablya 284
