Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)
Simon László: Korai avar kardok
eredetkérdése tekintetében ezeket a területeket is figyelemmel kell kísérni. De Bálint Csanád a már említett dolgozatában kimutatta: Belső-Ázsiában európai megjelenéséhez képest később tűnt fel e fegyver, Közép-Ázsiában viszont — a nagyszámú freskóábrázolások szerint — egyenes, rendkívül keskeny pengéjű és hosszú, ebből következőleg valószínűleg egyélű kardokat használtak a VU. században, s a szablyákra utaló legkorábbi konkrét adatok a X. századból valók. 110 Ezek miatt a szablyák létrejöttének színtere nagy valószínűség szerint a VII. századi kelet-európai sztyeppe lehetett. Ennek megfelelően az időben egymással paralel észak-iráni és kárpát-medencei avar kardokat e fegyver születési helyét jelző két pólusként értelmezhetjük, azzal a megjegyzéssel, hogy míg a korai avarok részesei voltak a szóban forgó nomád kultúrkörnek, addig a szasszanida Iránban csak hatása tükröződött annak. Összefoglalva a kard-szablya átmenet kérdéseit, a fejlődésnek legalább három fokozatát különböztethetjük meg, aszerint, hogy a szúrásra-vágásra egyaránt megfelelő kardból miként lesz elsősorban vágásra alkalmas közeiharci eszköz. 1. A szablya egyélű kardokból fejlődött ki, de ehhez szükség volt a kétélűek használatából kiszűrhető tapasztalatokra is. A S2:ablya ugyanis e két fegyver tulajdonságait egyesíti. A kétélű kard tudniillik könyökből sújtva az alkar elfordítása nélkül is alkalmas a jobb és bal irányú vágásra, ugyanez az egyélűeknél csak az alkar 180°-os elfordításával lehetséges. A szablyásodás első fokozatában az egyélű kardpenge enyhén íves kialakítású vagy egyenes, de fokéles. Az előbbi esetben a fegyver súlypontja közelebb került a markolathoz, utóbbinál alkalmassá vált az alkar elforgatás nélküli jobb és bal irányú vágására. Mindkét jelenség megfigyelhető a korai avar kardok V típusán. 2. A továbblépést az jelentette, amikor e két tulajdonság egyszerre tűnt fel az egyélű fegyvereken. Ekkor már inkább vágásra, mint szúrásra alkalmas a fegyver. Ez a félig kialakult típus tűnik fel a 670 körül érkezettek kezén is. Ezeknek a korábbiaknál erősebben ívelódő fegyvereknek legrégibb ábrázolása látható a bizánci pénzekkel biztosan VII. század első-második harmadára datálható az észak-kaukázusi Csirjurt 17. katakombájában talált fa nyeregkápában karcolva. 111 Az új jövevények gyökeresen átalakították a korai avarok birodalmát, ami többek között maga után vonta a korábbi kardfejlődés megakadását, tekintve, hogy fegyverük fejlettebb volt azokénál. Ezek mellett azonban megtalálhatók azok az alig ívelt pengéjű fegyverek is amelyekről inkább csak a fokéi sejteti a szablyát (Ozora, Dunapcntele, Dunaújváros, Baracsi-puszta 112 ). Úgy tűnik, a VIII. században ez utóbbi szablyatípust használták a késői kor avarjai. 113 3. A szablyák létrejöttének utolsó fázisában a markolattő az enyhén ívelt fokéles penge hosszabbik vágóéle felé megdőlt. Ezzel lehetővé vált a csuklóból történő sujtás, ami az egész alkar mozdításánál gyorsabb mozdulatot eredményezett. A szablyáknak ez a klasszikusnak tekinthető típusai azonban először csak a honfoglaló magyarok révén jutott el a Duna—Tisza vidékére, ennek pedig az avar kori fejlődéshez más semmi köze nincs. 114 FÜGGELÉK A KORAI AVAR KARDOK KATALÓGUSA E függelékben a méretadatokat centiméterben közölve a lelőhelynevek szerinti szoros ábécében felsorolom a korai avar kardokat. Rövidítések: Á = átmérő, H = hosszúság, Sz = szélesség, V = vastagság. Az elterjedési térkép (1. kép) lelőhelyszámai a katalógus sorszámaival azonosak. 285
