Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)
Herceg Zsuzsanna: Oinochoe típusú kancsó restaurálása
célszerűbb az alsó részt vállig, a felső részt peremtől lefelé a füllel együtt szintén vállig összerakni és a két felet a kiegészítés után összeragasztani. A talp egy darabban volt, ezért elvileg jó kiindulási alap lett volna az összeállításhoz, a törésfelületek azonban annyira jellegtelenek voltak, hogy a pontos illeszkedés nem volt található. Ezenkívül a talpon volt a már említett két, szétnyílt repedés is, mely a talp formáját feltételezhetően torzította kissé. így aztán a legjellegzetesebb töréseknél kiindulva állítottam össze a kancsó testét. Az egészen kicsi 3—5 mm-es, statikailag nem lényeges darabkákat cián-akriláttal ragasztottam a helyükre, de csak pontszerűen ragasztva. Az összeállítást sajnos többször is el kellett végeznem, mert 2—3 helyen mindig elcsúszás mutatkozott. Megfigyeltem, hogy a lehető legpontosabb illeszkedés ellenére is mindig ugyanott jelentkezett a hiba, ebből arra következtettem, hogy az üveg ezen a helyen torzulhatott (ezt a belső feszültségek okozhatták és már a talpnál is látható volt). A sokszori összeállítás után már kitapasztaltam, hol kell előre igazítani az illesztéseken, hogy végül ne alakuljon ki az elcsúszás. A ragasztást úgy végeztem, hogy a már ragasztószalaggal összeállított üveg törésvonalain végighúztam a ragasztós bontótűt (nem hajlítottam szét a két darabot), ugyanis korábbi munkáim alkalmával úgy tapasztaltam, hogy a ragasztó így is kiválóan beszivárog a törésvonalba és a ragasztás szilárd lesz. A ragasztást megfelelőbb ragasztó hiányában Viapal H 210 BS telítetlen, fényre stabilizált poliésztergyantával, Finox katalizátorral végeztem. A ragasztáshoz először a színtelen Viapal gyantát használtam, de úgy vettem észre, hogy a törésfelületek feltűnőbben fénylenek, ezért a gyantát anilinfestékkel színeztem. A törések így helyenként nem is feltűnőek. Kötés után leszedtem kívülről a ragasztószalagot és helyükön is felvittem a ragasztót, majd belülről is megismételtem, így a ragasztás rendkívül szilárd lett. A törésvonalakon persze vastag ragasztócsík maradt, melyet teljes megszilárdulás után éles pengével könnyen le lehet pattintani, vagy forró pengével lefaragni. A Viapal gyantával végzett ragasztás szétszedése egyébként nem okoz gondot, forró vízben 5 perc alatt szétesik és a ragasztó könnyen elválik az üvegtől. A ragasztás során az is gondot okozott, hogy a váll és a nyak közötti vízszintes rész törött a legkisebb darabokra és a sok ragasztószalagos rögzítés nem tartotta elég erősen a nehéz, vastag peremet. Ezt az apró darabokból álló, vízszintes részt azonban nem csatolhattam az alsó részhez, mert a behajlás miatt a kiegészítést nem tudtam volna elvégezni. A végleges ragasztáskor egyébként az alsó és felső részt ragasztószalaggal ideiglenesen összeállítottam, hogy később pontosan illeszkedjenek. A perem nagy súlyát rögtönzött kis állványhoz való erősítéssel ellensúlyoztam (19—20. kép). Kiegészítés Számos egészen kicsi és néhány nagyobb (kb. 4 cm 2-es) hiány volt a kancsón. A kisebbek nagy része a törésvonal melletti kagylós lepattogzásból ered. Ezek esztétikailag nagyon rontották az összképet, ezért ezek pótlását is elvégeztem. A kiegészítésre a ragasztáshoz hasonlóan színezett Viapal gyantát használtam (21. kép). Az egészen kis hiányok esetében a lyukat belülről, egymásra fordított ragasztószalaggal fedtem be és kívülről vittem fel a poliésztergyantát, így belső megmunkálásra, csiszolásra alig volt szükség. 1 g Viapalhoz 1 csepp Finox katalizátort számítva a kikevert gyantát kb. 10 percig infralámpa alatt előpolimerizáltam. Hasznosnak találtam egy vékony réteget felvinni a hiányra még az elópolimerizáció előtt, mert a folyékony gyanta jobban kitölti a hézagokat. A nehézséget az okozta, hogy a kötés 207
