Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 21. Szentendre, 1991)

Simon László: Régészet és múzeumügy Nagykőrösön (1879–1981)

száj, hogy legyen valami... régi érc tárgy. " A polgármester jó egy évvel később nemcsak hogy engedélyezte a „kutatást", de még három ínségmunkást is küldött segítségül, a hivatali felügyeletet pedig Nagy Lajos közművelődési előadóra, a múzeumi ügyek felelősére bízta. Tőle tudjuk, hogy a tekintélyes nézősereg előtt lefolytatott „ásatás" eredménytelenül záródva lekerült a napirendről.

111 Nem így történt a másik esetben, amikor Zatykó József egyenesen a Nemzeti Múzeumtól kapott hivatalos engedélyt ásatására. Ő is tévedhetetlen biztonsággal jelölte meg a nagykőrösi erdőben azt a helyet, ahol — szerinte — a kincs rejtőzködött. írásbeli beadványára a polgármesteri hivatal a Nemzeti Múzeumtól megszerezte a kutatáshoz szükséges szóbeli engedélyt és a tulajdonos hozzájárulását is. A „feltárás", amelynek pontos helyét nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy a Csókáserdő valamelyik nagy fája, feltehetően egyik Kincsesfája

112 körül történt 1937 őszén Nagy Lajos közművelődési előadó jelenlétében, természetesen szintén sikertelenül végződött. Az eredménytelen kincsásás felett kesergő Zatykó József elmondta Nagy Lajosnak a feltárás előzményeit. Eszerint még gyerekkorában lángot észlelt ezen a helyen, egy felnőttkori álmában pedig magát a kincset is meglátta ott. Saját élményeinek igazolását vélte felismerni abban a nyomtatásban megjelent kis novellában, amely a Csipvár П. dűlő 52. számú tanyájának közelében elrejtett török kori kincsről tudósított, és amelynek gyűrött lapjait a balsikerű „ásatás" után fennen lobogtatott a hivatali kiküldött előtt. Elképzelhető annak megrökönyödése, amikor saját 4 évvel korábban megjelent irományára ismert, amelyben egy helyi hiedelemmondát dolgozott fel.

113 Témánk szempontjából most mellékes, hogy a novella olyan „kincslelőhelyre" hivatkozik, ahol valóban előkerültek régészeti leletek, köztük több Árpád-kori pénz, aranyozott bronz lószerszámveret, bronzsarkantyú stb.

114 A kincskeresés hiábavalóságáról viszont nem tudta meggyőzni Nagy Lajos Zatykó Józsefet, akinek ez oly mértékben rögeszméjévé vált, hogy egy évvel később újabb engedélyért — sőt ekkor már szerszámokért is — zaklatta az illetékeseket. De a Nemzeti Múzeum ekkor már nem engedélyezte azt, sa polgármesteri hivatal is ilyen értelmű intézkedéseket tett.

115 Ez utóbbi történet kiváló példa arra, hogy a népi hiedelemmondák nyomtatásban való megjelenése segítette elterjedésüket. E kincsásási történetekben feltűnő motívumok (álomlátás, a kincs helyét tűz jelzi) egyébként nem helyi jellegzetességek, országszerte ismeretesek a hasonló hiedelemmondákban.

116 1942-től a jogi végzettségű Balanyi Béla feladata lett a múzeumi — s emellett levéltári és könyvtári — ügyek felügyelete. Csak nagy nehézségek árán tudta átmenteni a muzeális gyűjtemények egy részét a háború utánra. A régészeti gyűjtemény például szinte teljesen megsemmisült, alig néhány darab maradt meg belőle. Az éremtárból szinte csak néhány bronzpénzről tudunk, ezeket V. Faragó Eszter menekítette meg.

117 A fennmaradt gyűjtemények számbavételére 1948-ban került sor. 1949-ben az Arany János Múzeum a városi tanács felügyelete alól kikerülve a Művelődésügyi Minisztérium által irányított országos múzeumi szervezet egyik intézménye lett, majd 1962-ben a megalakuló Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságához került. A gyűjtemények 1950-ben kerültek végleges helyükre, a klasszicista stílusban épült egykori huszárkaszárnyába. Három év kivételével Balanyi Béla egészen nyugdíjba vonulásáig igazgatta másodállásban a múzeumot. 1972-ben egy muzeológus végzettségű szakember vette át az irányítást, mellette a nyugdíjas igazgató 1991-ig tudományos munkatársként tevékenykedett. Tehát az „alapítás" után csak 30—32 évvel később jöttek létre azok a feltételek, amelyek többékevésbé lehetővé tették, hogy a múzeum bázisa legyen a helyi régészeti kutatásoknak. Balanyi Béla 1947-től végzett a környéken régészeti terepbejárásokat, amelyekről jegyzeteket és térképeket is készített. Egyik első útja az 1927/28-ban már kutatott nyársapáti késő középkori faluhelyre vezetett.

118 Az ott tapasztaltakról konzultált a Nemzeti Múzeum egyik szakemberével, akija41