Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

VÉGVÁRI LAJOS: ZEBEGÉNYI MŰVÉSZEK A művésztelep az idealizált középkor iránti nosztalgiával áthatott XIX. századi művészek elképzelése volt a művészek boldog együttműködéséről, abban a hitben, hogy a művészet — mint valláspótlék — boldogítani fogja az emberiséget, leplezi a gonoszokat és visszaállítja a szépség és a jóság birodalmát, a soha nem létezett ógörög ,,kalokagathi'-át. Az újkori művészet fő tendenciája azonban ellentétes ezzel az elképzeléssel. Hiszen nemcsak a művészek, de a közönség is a különlegességet, a minden más művésztől különböző eredetiséget kívánta meg az alkotóktól. A kollektív együttműködés és az egyéni szemlélet ellentéte magyarázza azt, hogy a szolnoki művésztelep előkészítői — élükön Mednyánszky Lász/óval — a szervezett alkotótelep munkájában már nem kívántak részt venni. Más vonatkozásban ugyan, de hasonló volt a helyzet Nagybányával. Az alapító mesternek, Hollósymk el kellett költöznie, mert a Ferenczy tekintélyére apelláló művészek az ő indulatos, expresszív felfogását nem tudták elviselni. Alighogy megszilárdult a Ferenczy elképzelése szerinti művésztelepi rendszer, máris felléptek a „neósok", a világot járt Czóbel Béla vezetésével. A Kecskeméti Művésztelep megalapítója, a Nagybányával oppozícióba került luányi Grünwald sem tudott maradandó együttest kialakítani. Ugyanis a művészet a XX. század elejére már elsősorban egyéni ügy: az alkotó sajátos önmegvalósításának eszköze. Talán az egyetlen kivétel a rövid életű gödöllői telep, ahol egy jól körvonalazott célkitűzés megvalósítása érdekében folyt a munka. A legnagyobb kortársak, Rippl-Rónai, Vaszary és Kernstok azonban a kor művészi öntudatának megfelelően saját egyéni világuk kiépítésén fáradoztak Kaposvárott, Mán és Nyergesújfalun. Ezt a példát követte a náluk egy generációval fiatalabb Szőnyi István is, aki 1923-ban Zebegényben telepedett le. 269