Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Művészeti központok Pest megyében - Végvári Lajos: Zebegényi művészek

Szonyi István (1894-1960) Újpesten született. Ifjúkorában döntő hatással volt rá a 20. század elején kibontakozott megújhodási mozgalom. Földessy Gyula — Ady Endre barátja, harcostársa és egyik első méltatója — Szonyi osztályfőnöke volt a Markó utcai reáliskolában. Neki is szerepe volt abban, hogy a gyermekkora óta tehetségként ismert Szonyi Istvánban olyan világnézeti és esztétikai elképzelések alakultak ki, amelyekhez egész életében hű tudott maradni. Első olajképeit középiskolás korában festette. 1911-től a Képzőművészeti Főiskola esti szabadiskolájában fejlesztette tehetségét: 1913-ban felvették a főiskolára. Egy éven át a modern magyar képzőművészet iskolateremtő mesterének, Ferenczy Károlynak a tanítványa volt. Az ő segítségével jutott el a magyar plein air festészet műhelyébe, Nagybányára. A Nagybányán szerzett tapasztalatok értékesítésében azonban megakadályozta az első világháború. Szonyi 1914 őszétől 1917 elejéig a fronton volt, megsebesült, majd tüdőbajt kapott. Leszerelték és visszatérhetett a Képzőművészeti Főiskolára. Ismét elutazott Nagybányára. Ekkor festett képein eltért mestereinek felfogásától, dekoratívabb fogalmazásra törekedett. Őt is magával ragadta az újítás hevülete, érdeklődéssel tanulmányozta Hemes Lampérth József és Uitz Béla munkáit, és maga is monumentális feladatokra készülődött. 1918 kora őszén őt választották a főiskolai ifjúsági szervezet elnökévé. Ez a funkciója a Tanácsköztársaság idején is megmaradt, ami arra vall, hogy egyetértett a történtekkel. Szoros barátság fűzte Pátzay Pálhoz, aki ebben az időben a művészeti direktórium aktivistája volt. A kommün bukása után beidézte a fegyelmi bizottság. A fiatal művész semmit sem kívánt megtagadni abból, amit tett, ezért nem jelent meg a tárgyaláson, és elhagyta a főiskolát. A bizottság kizárással büntette. Huszonöt évesen látszólag kettétört alig elkezdett pályája. Szonyi azonban a reménytelen körülmények között is folytatta művészi munkáját. 1923-ban Zebegényben telepedett le. Zebegény, a Dunakanyar egyik legszebb községe, a századforduló óta kedvelt nyaraló- és kirándulóhely. A falut nyugalma, csendes bája és utcáinak meghittsége miatt mindig is kedvelték azok, akik idegenkedtek a vidék zajosabb üdülőközpontjaitól. Zebegény termékenyítő nyugalmát és békés szépségét a művészek is felfedezték. Bartóky József, a Magyar fabulák című könyv szerzője vett telket a mai Bartóky József u. 7. sz. alatt, és házat épített rá. Ez és a jóval később, az ötvenes években mögéje emelt műterem a mai Szonyi Múzeum épülete. Bartóky Jolán Szonyi István felesége lett. Szonyi zebegényi korszakának kezdeteként addigi eredményeit sommázva, létrehozta fiatalkori törekvéseit összegző fő művét, a Hegytetőn-t (1925). Kettős önarckép ez: ruhás és aktos alakban ábrázolja magát a művész. A két figura egy hegy tetején áll, szinte ég és föld között. Megjelenésük monumentalitása szinte feloldódik a természet ragyogásának, örök nagyságának erejében. Az első zebegényi tél meghozta a magyar grafika egyik legnagyobb teljesítményét. Szonyi eddig csak Újpesten, a Thököly úton vagy az Andrássy út környékén élte át a telet: most a Behavazott falun (1927), a „legszebb magyar rézkarcon" — ahogy Genthon István nevezte —, a sima tömbökké dermedt hegyek és a völgyben kuporgó házak együttesének ábrázolásával a halálba hajló álom képzetét keltve jellemezte ezt az évszakot. A tisztán kirajzolódó szerkezet ünnepélyes egyszerűséget ad a lapnak. A függőleges és vízszintes vonalkákkal teremtett struktúra szinte 270