Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Művészeti központok Pest megyében - Bakonyvári M. Ágnes: Vác képzőművészete
Pál Mihály Gyomron telepedett le, de kitartóan ragaszkodott éveken át a váci kiállításokhoz, az itt élő' alkotókkal tartotta a kapcsolatot. Az első szobraira jellemző egyiptizáló jelleg fokozatosan háttérbe szorult pályáján, és portréi, zsánerfigurái érzelmekben, lírai töltésben erősen gazdagodtak. A 70-es évek elejétől a monumentalitás iránti igény fokozott intenzitással jut szóhoz alkotásain. Ekkori munkáit az összefogott formák, erőteljes stilizálás és a méretek növekedése jellemzi. Témaválasztása is elszakad a hétköznapok jelenségeitől és az ünnepélyes, a mitikus, a transzcendens témák foglalkoztatják. Jól tükrözi ezt a változást a váci zeneiskolában felállított körtefa triptichon, melyen hangjegyekké stilizált figurák éreztetik a zene átszellemítő, az anyagi valóság fölé emelő képességét. Ez a munka egyúttal összegzője is a monumentalitás iránti igény megnyilatkozásainak és ugyanakkor előkészítője Pál Mihály látomásos jellegű alkotásainak. A barokk művészet formáit idézve a népmesék vagy a Biblia világának alakjait jeleníti meg, mint egyetemes emberi értékek hordozóit. A próféta című alkotás témaválasztásában és stílusában is barokkos. Az Apám emlékére című plasztika a szobrász személyes sorsának élménye által ihletett. Pál Mihály legutóbbi alkotásait építészet és szobrászat kapcsolatának kutatása motiválta. Ezeken a müveken építészeti elemeket alakít szobrászi motívummá. Klasszicizáló szemlélete valamennyi munkáján a valóság jelenségeinek rendszerezéséért, összefüggéseinek feltárásáért érvényesül, míg az alkotásain megnyilatkozó mozgalmasság, feszültség a valóság dinamikáját, a világ szüntelen — látható és láthatatlan — mozgásait tükrözi. Gyurcsek Ferenc szobrászi pályájának néhány éve köthető Váchoz. Ebben az időszakban azonban vezető egyénisége volt az itteni művészeti életnek. Parasztlázadás című munkája ma is a város egyik legerőteljesebb köztéri szobra. Az alkotás egy emberi figurában fogja össze a lázadás valamennyi szereplőjét: a megsokszorozott fejek, végtagok, fegyverek egy egész tömeget jelölnek, mely egy testté épül a közös célt vállalva. Blaskó János kifejezésmódját emberközpontú világszemlélet jellemzi. Legtöbb művén szerepel az emberi figura, s ez a kompozíció leghangsúlyosabb eleme. Művein а Пар, illetve a Föld — a két égitest — szimbolikus értékkel van jelen, ha csak utalásszerűén is. A Család című csoportkompozíción a figurák feje a Napot, az általa jelzett életet, a szellem világosságát, az emberi értelmet szimbolizálja. Az emberi fej kör alakú, részletei stilizáltak. A arc mindig felfelé, az égre néz. Ugyanezeken az alkotásokon a tégla, a beton, a fémrészletek szoros földhöz kötődést jeleznek. Amennyire az ember tevékenységére, a művész munkájára jellemzőek ezek az anyagok, Blaskó szobrain ugyanúgy jelképezik a személyiség kiteljesedésének gátjait, pusztulásának lehetőségeit: a téglák valóságos mérete mellett a kicsinyített emberi figura eltűnni, megsemmisülni látszik. Blaskó János ars poeticájaként értelmezhető a Művész című szobor, melynek figurája kőszerű motívumok között áll, s egy keretbe megkísérli belefogni a valóság valamely jellemző részletét. A keretbe a szoborral szembeforduló kiállításlátogató kerül bele. Ugyanez a keret-motívum az „... és mégis zöld a fű" című munkán szerves valóságdarabokkal megtöltve az üres keretbe tartalmat találó, s ezt a tartalmat hittel átadó, a valóság művészi újrateremtésére törekvő szobrászt mutat. Bakos Ildikó a váci művészcsoporthoz tartozott szobrászok legsokoldalúbb, legegyénibb alakja. Művei a különböző műfajok, anyagok lehetőségeit felhasználva jelzik, hogy készítőjük önmagához, az ember nembéli lényegéhez mérten mennyire helyesli vagy utasítja el a számára adott világot. Bakos alkotói módszerében a valóság értelmezésének, illetve művészi újrateremtésénekjellemzője, hogy nem egy racionális és geometrikusán megjeleníthető rend megtalálására törekszik, hanem a jelenségek, szituációk lényegi, törvényszerű mozzanatait ragadja meg, élményeit a tovább már nem redukálható, legegyszerűbb kifejezési formában tükrözi. Munkái általában feltételezik a befogadói aktivitást; a nézőnek azt a fajta cselekvő részvételét a szobor 242
