Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Művészeti központok Pest megyében - Bakonyvári M. Ágnes: Vác képzőművészete
В. István művei nem reális látványt örökítenek meg, hanem tapasztalataiból táplálkozó víziókat. A festői víziók egyes elemeit a látványhűség kritériumai szerint jeleníti meg a művész. Ám a motívumok kapcsolatai, a képtér tördelése, az ábrázoláshoz használt festői eszközök természete mégis egy fantasztikus világot eredményez, melynek szereplői jól ismertek a befogadó számára, noha nem azonosíthatók konkrét személyekkel. Az alkotó érzékenyen ügyel arra, hogy a kép és a valóság között egy fizikailag is érzékelhető ütközőzónát teremtsen. Ezt szolgálja egyes képeken a fokozottan mélyített képtér, amelybe szinte besétál a befogadó, hogy a festmény jeleneteivel találkozhasson. A bársonyfelületek funkciója is az, hogy a valóság közegétől elhatárolja a művet, az újrateremtett valóságot. A képek terét a nagy szabad felületeken kis csomópontokból kiinduló feszültség jellemzi. Az aszimmetriával való játék is sajátossága annak a művészi magatartásnak, amely a jelenségek kritikus ábrázolásában azok tagadását is megszólaltatja. Orvos András műveinek uralkodó motívuma a virág, a rózsa. A képeslapok vagy a békéscsabai otthonok szinte tömegcikké vált díszítőeleme a fogyasztásban betöltött szerepe miatt elveszti eredeti hatását. Az alkotó a virág által jelzett értékek utáni nosztalgiáját és a tömegcikké vált rózsák banalitásából hiányzó értékek feletti fintort ütközteti festményein. Ezt egyrészt a növény elemeinek szinte riasztó méretűvé nagyításával, másrészt az egész széttörtségét jelző, montázsra emlékeztető technikai megoldással éri el. Sáros András Miklós művészetének jellemző tulajdonsága a fotószerűség. A fotóhűséggel megjelenített valóságrészleteket azonban nem mindig a valóságosnak megfelelően illeszti össze. A képkivágással, a színezéssel is érzékelteti, hogy alkotói módszerének dokumentatív funkciója a kritikai, agitatív szándékot hivatott szolgálni. A különböző természetű, értékű, tartalmújelenségek kontrasztos társítása mellett (Fekvő formátum) egy-egy szituációban rejlő manipuláltságot, tartalmatlanságot jelez megszokottá vált köznapi tárgyak kiemelésével, halmozásával (Vásárfia). Molnár László József grafikáin a formák és anyagok egymáshoz való viszonyának élménye úgy fogalmazódik meg, hogy általa az ábrázolt jelenség jelentésköre szimbolikus értelművé bővül. A rajzok semmilyen történetet nem jelenítenek meg, hanem egy-egy valóságelemmel, mint egésznek a részletével, közvetett módon utalnak valamilyen problémára. Rész és egész viszonyának, mint az emberi mikrokozmosznak a világ egészével való kapcsolatából adódó általános érvényű kérdései mellett az azonos természetű anyagok, elemek összetartozásának mikéntjei is állandó újraértelmezést kívánnak az egyéntől. Molnár műveinek többsége két egységre bontható. Valamilyen élettelen anyag (fa, kötél, vászon, hulladék) adott szituációban való megjelenítésével párhuzamosan két emberi kéznek egymással való kapcsolódási lehetőségeit ábrázolja a művész. A rajzokat a kidolgozás precizitása, a részletező előadásmód fotószerűvé teszi. Mivel a fénykép az emberi tudatban azonos a valóság képével, Molnár grafikái ennek megfelelően a valóság illúzióját keltik. De az alkotó tudatosan ügyel arra, hogy műveinek illúziójellegét hangsúlyozza. A színezéssel és a tárgyak egészét érvényesülni nem hagyó képkivágással egyaránt erre törekszik. Ezáltal művei korántsem a valóság egy-egy részletének rögzítéséről, hanem sokkal inkább azok értelmezéséről tanúskodnak. A rajzokon a hátulról ábrázolt, tehát nem az alkotást mutató képkeret, a funkcióját betölteni nem tudó zsinór, vagy a képkeretre rágyűrt vászon az egymáshoz érő, de mesterkélt, természetellenes tartást mutató kezek, mint a kép részletei, szinte szenvedélymentesen rögzítenek egyfajta értelmetlenséget és harmóniátlanságot. A műalkotás egésze azonban éppen a többfajta részleten azonosan megnyilatkozó törvényszerűségek felfedésével mégis az értékeken nyugvó értelmesség mellett szól. A Vácott élt és élő szobrászok valamennyien figurális müveket készítenek, ezekkel fejezik ki világfelfogásukat, hívják fel a figyelmet emberi értékeinkre. 241
