Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968–1988

Mos, az egyik kerítésoszlopon volt egy lyuk. Ezen a lyukon keresztül láttam, mi történik a világban. Persze ez nem voyőrség: én kifelé kukucskáltam a kulcslyukon, s közben védettségben éreztem magam." Mos, ezzel a kulcslyuk formával számos festmény és grafika született. A kulcslyukban sok minden megjelent, eleinte a fényképre utalóan szürke-fehérben, majd a szitanyomatokon színesben: fal, tájrészlet, lepke, felhő stb. A 80-as évek harmadában a grafikus stílusa ismét átalakul. E váltás jellemzői egyrészt a gesztusjellegu csurgatasok, festékpöttyök, a vászon vagy a fotópapír felhasítása, másrészt a manipulált fotó alkalmazása. A bevágott anyagok emlékeztetnek ugyan Fontana műveire, hasonlítanak Härtung ívesen hajló gesztusaihoz, de Kocsisnál ezek a bevágások konkrétan a munkajelentéséből következnek, ugyanis a feltépett vásznú felületeken kaszáló figurát ábrázol (Sziuáwánykaszás, 1985, Viharkaszás, 1985). Kocsis Imrének ez a legújabb, a gesztusfestészettől és a fotótól egyaránt ihletett kifejezésmódja napjainkban is tart. Kocsis Imre művészetének kiteljesedése után néhány évvel egy új, amatőr raj kezdi hallatni hangját Szentendrén, mégpedig a Vajda Lajos Stúdióba tömörült fiatal művészek. A csoport létrejötte, majd eredményes működése már önmagában is figyelemre méltó, hiszen még a 70-es évek elején is a kulturális irányítás, bár pozíciói már meggyengültek, a művészet centrális felépítést tartja egyedül üdvözítőnek. Bizalmatlanul tekint tehát minden csoportosulásra, a totalitárius állam ellenségeit látja bennük, még akkor is, ha csak néhány azonos szakmai érdeklődésű művészből alakultak is. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt negyven évben alig keletkezett a magyar képzőművészetben az Európai Iskolától eltekintve a Pécsi Műhelyen és a Vajda Lajos Stúdión kívül más csoport. Az is sajátja még ennek a két társulásnak, hogy mindkettő amatőr művészekből áll. E csoportok és iskolák nélküli állapot egyértelműen a képzőművészeti szervezetek centralizáltságából következik. A főiskolát elvégző fiatal művészek ugyanis automatikusan bekerültek a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, majd a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe. A hatvanas évek végének olyan társulásai pedig, mint az Iparterv vagy a Szürenon, soha nem voltak igazi közösségek, csak egy-egy kiállítás erejéig álltak össze, a Balatonbogiári Kápolnatárlatok résztvevőiről pedig még ez sem mondható el. A Pécsi Műhely tagjai közvetlenül kapcsolódtak a meghatározó szerepet játszó avantgárd irányzatokhoz — a land arthoz, a konstruktivizmushoz és a koncept arthoz. Velük szemben a Vajda Stúdiósok az undergraund művészet jegyében indultak, performance-okat és akciókat szerveztek és szerveznek, a tagok előszeretettel zenélnek és kísérleti filmeznek, természetesen emellett a „hagyományos" képzőművészeti műfajokat — festészet, grafika, szobrászat — is művelik. A Vajda Lajos Stúdió alapító tagjai 1972-ben Aknay János és/e. Lugossy László voltak, míg mások — Balogh István Vilmos, Györffy Sándor, Bereznai Péter, Gubis Mihály, Imreh Tibor, Setényi Károly István, Tóth István — később csatlakoztak. Az évek folyamán természetesen a létszám hol duzzadt, hol csökkent, mindenesetre a csoport ma is létezik, tagjai közösen kiállítanak. Ez esetben inkább azon alkotók munkásságát vizsgálom, akik csak laza kapcsolatban vannak a csoporttal, de tevékenységük mindenképpen meghatározza a 70-es évek elejétől napjainkig a szentendrei művészetet. Wahorn Andrást

9 a 70-es évek elején erősebb, ma lazább szálak fűzik a csoporthoz. Sokoldalú művész. Rajzol, fest, performance-ok résztvevője, mellette zenél és filmez is. 1969 óta kiállító művész, de a kritika, a szakma igazából az előző évtized második felében figyel fel szabad158