Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968–1988
Ha végigtekintünk a 60-as évek végétől a kétévenként megrendezésre kerülő Pest megyei, illetve Szentendrei Tárlatokon, meg kell állapítanunk, hogy elsősorban már a háború előtt is dolgozó nemzedék, például Barcsay Jenő, a látványtól soha el nem szakadó, szolidan kubista Kmetty János, majd a szürrealista Bálint Endre és Korniss Dezső, a nonfiguratív Vaszkó Erzsébet, illetve a posztimpresszionista Miháltz Pál, Pirk János és társaik művészete határozza meg jellegüket. A 60-as évek végén indult művészek között igazán markáns egyéniséget azonban csak egyet találunk, Deim Pált. * * * A 70-es évek elején került a Duna-parti barokk városkába Kocsis Imre 8 , aki a szentendrei művészetet jellemző konstruktivista, illetve szürrealista áramlatoktól teljesen elütő, a kor avantgárdjához — a pop-arthoz, majd a hiperrealizmushoz — kapcsolódó kifejezésmódot alakított ki. A korábbi, főiskola utáni munkái, az időszak hivatalos irányzatainak — az expresszív kontrasztos és a posztimpresszionista fesztészetnek — a hatásáról tanúskodnak. Ilyen tekintetben szinte tipikus volt indulása: a kezdeti Rudna//-tisztelete, félabsztraktja, majd a pop-art, melyek révén kialakult saját stílusa. Felfedezhetjük témaválasztásában — a rózsamotívum alkalmazásában — a magyar pop művészet egyik legerősebb egyéniségének, Lakner Lászlónak a hatását. • Annak ellenére, hogy Kocsis művészetében ennek a jelképnek az alkalmazása nem annyira meghatározó. De ő is, és ez a kor művészetszemléletéből következik, a rózsa számtalan jelentéstartománya közül a levelezőlapokon, meghívókon található giccses jelentését emeli ki az 1970-ben készített mázas kerámia Rózsáján, illetve a növény tárgy voltát hangsúlyozza 1978-as tanulmányrajzán, majd a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ alumíniumpannóján (1981). Kocsis az első sikereit grafikáival aratta az 1970-es évek elején. E szitanyomatok — Kamera III (1972), Zenegép (1972) — formaelemei hangsúlyosak, plakát- és reklámszerűek, míg komponálásmódjuk montázs jellegű. Ugyancsak a montázselv alkalmazása, az élénk színek és a merész vágások jellemzik a Manöken (1971) című, fürdőruhás női torzót ábrázoló festményt, melynek érdekessége, hogy a feje nem a nyakra, hanem a töi*zs alá került, továbbá ugyanilyen bizarrul komponált a Gyűjtemény (1972) című munka is. A pop-art társadalomkritikus szemlélete jegyében fogant, és a relatív jólétet hozó frizsiderkommunizmust, valamint az abból következő sznobizmust, a státusszimbólumok gyűjtését figurázza ki a piros tükrös előszobában a saját képe alatt álló fajkutyát bemutató képe, az Előszoba (1974) — mely akár a kor szociológiai látlelete is lehetne. A pop-artos kifejezésmódjából a hiperrealistába való átmenetet dokumentálja a Zalkodi építőtábor (1974) című, a tótágast álló talicska felfelé meredő nyelére húzott gumicsizmákat ábrázoló, egyszerre szürreális és tárgyszerű olajfestménye. 1974—76-ban fényképstílusban készült a romos józsefvárosi házat a fotó objektivitásával rögzítő Szanálás. A bezárt rácsos ajtó résein keresztül az üzletbe kukucskáló cekkeres nőt megjelenítő Külvárosa (1976) a kelet-európai országok hiánygazdaságának ironikus jelképe. Ugyanezt a témát variálja az üres kirakatu bolt félig lehúzott redőnye előtt a nézőnek háttal álló szatyros idős nőt ábrázoló Kirakata (1976—77). A hetvenes évek végén kezdi el „kulcslyuk'-képeit festeni Kocsis. Már a Zenegép című nyomatán is megtalálható a kulcslyuk, de ott még csak mellékszereplő. Érdemes e jelentős motívum születéséről magát a művészt idézni: „A kulcslyuknak meghatározó szerepe volt — számomra — kisgyermekkoromban... Furcsa elzártságban éltünk, az utcára nem volt szabad kimennünk, sok mindennel ijesztgettek bennünket... 157
