Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968–1988
rikus elemek mintegy keretül szolgálnak. A különböző szituációba való helyezése révén a figura jelentéstartománya szinte végtelen: utal az emberre és az emberiségre, a magányra, fehérre festve a szellemi szférára, egymásra fektetve a tömegsírokra, ha negatívként jelenik meg, akkor az elmúlásra, az emberre, akinek már csak a nyoma van jelen. Párba állítva Ádámot és Évát idézi, ha kereszt van mögötte, a megváltóra emlékeztet, míg egymásnak fordítva a szerelmet szimbolizálja. Természetesen más jelképekkel is dolgozik a művész: ilyenek elsősorban a kozmikus sugárzást, a fényt idéző, háttérként alkalmazott raszterformák vagy nagyobb testvéreik, a cseppformák. Az évtizedünk elejétől pedig megjelenik az organikus fejlődést megidéző — sokszor zöld színű — hullámvonal. Ugyanebben az időben a művész visszafogott — kék, barna, ezüst, szürke, fekete, piros — színvilága kiteljesedik, élénkebbek, zöld, sárga, lila színűek lesznek festményei és szitanyomatai (Csend (1981), Ádám és Éva keresztje (1986)). 1986-ban az Újpesti Galériában kiállított művei még a munkásságát ismerő kritikusokat is meglepték, ugyanis a festő erotikus tematikájú alkotásokkal jelentkezett. Az erotikus festmények és grafikák azonban nem direkt, naturális ábrázolások, hanem elvont jelképek. A formák továbbra is redukáltak. A két egymásnak forduló, összeolvadó félbábu, melyek közül az egyiknek csúcsos, háromszög végződése belehatol a másikba, legalább annyira jellemzi a szellemi, mint a testi egyesülést {Szárnyasoltár, 1983). Ugyanezt a szimbolikus testi és lelki összefonódástjelképezik a Tántrikus képek (1986,1987). A tantra kultusz szerint ugyanis a testben felhalmozódó szexuális energiát a kozmosz egyetemes energiáival kell egyesíteni. A kék-piros-szürke, kék-szürke-barna szitanyomatokon egy fallikus szimbólummal ellátott bábu tetejére egy L alakban megtört másikat helyez a művész. A mű megfogalmazása azonban most sem direkt, inkább redukált és dekoratív. Kötetlenebb formák jellemzik a behatolás aktusát megjelenítő szimmetrikus felépítésű kompozíciót, a lavírozott tussal készült Déli báb //-őt (1987) vagy a geometrikus keretben átlósan elhelyezett két figurát ábrázoló Kozmikus kísérletet (1987). A 80-as évek második felében sem változik alapjaiban, mégis oldottabb, poétikusabb lesz Deim Pál stílusa. Ezt a lazább és színekben gazdagabb kifejezésmódot kétségtelen ösztönözte az évtized elejétől Magyarországon is igen gyorsan elterjedő new wave. Meg kell azonban azt is említenünk, hogy Deim eddigi negyedszázados pályája során többször is váltották egymást a lágyabb, érzékenyebb és a keményebb, személytelenebb formák. Az indulásait jellemző szubjektívebb előadásmódja fokozatosan megkeményedett, majd a 80-as évek elejére ismét oldottabb, színesebb lett. Kiforrott stílusa, melyről már a hetvenes évek közepén azt írta a kritika, hogy kész, tökéletes és zárt világ, alapjaiban sohasem változott meg, csak árnyaltabbá vált. A Szentendrei Tárlatok méltatói Deimmel együtt szokták említeni, mint a konstruktív hagyományok folytatóját, Balogh Lászlót (1930). Barcsay szerkezetes, az épületeket és épületrészeket, geometrikus testekként ábrázoló festésmódját idézi a Tbmyok (1971) című kompozíciója, mely két templomtorony téglalapokká és rájuk helyezett háromszögekké fogyasztott sziluettje, csak nála ez a reduktív komponálásmód kevésbé invenciózus, mint például Barcsay Konstrukció vörösben című festményén. Az egy évvel később a Pest Megyei Tárlaton bemutatott Architektúra című tusrajzán a geometrikus formák már nem emlékeztetnek konkrét látványelemeikre, önálló kompozíciókká alakulnak. Ugyancsak a mértani alakzatok jellemzik az Architektúra (1980) vagy az 1985-ben készült puhább, Konok Tamás oldottabb konstrukcióit idéző Elmozdult terek című alkotásokat. A síkgeometrizmus határozza meg Hajdú László 7 festészetét is. Kritikusai közül többen „lírai konstruktívnak" aposztrofálják művészetét, bár Hajdúnak volt a 70-es és a 80-as évek fordulóján egy figurális korszaka is, míg legújabb munkáit a konstruktív és az apró színes gesztusokkal írt formák együttes használata jellemzi. E műveken nem nehéz felfedezni a neogeó megtermékenyítő hatását. 156
