Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Móricz Zsigmond és Leányfalu

Neked sosem volt probléma napszámost találni, minden jó meséjű ember megtalálta az ingyen napszám felé az utat. Te megjegyezted és nevetted a lazsálást. Egy napi kapálás nálunk két hétig tartott."

31 Jellemző cím a Színházi Élet 1928. évi 37. számából, Rózsahegyi László tollából: „Egy pengőjébe került Móricz Zsigmondnak egy darab saját termésű krumpli. Ezért lemond a mezőgazdaságról és megmarad írónak." Németh László ilyennek látta Móricz gazdaságát, Móricz gazdálkodását: „Janka a kis jövedelméből is összekapart annyit, hogy abból Leányfalu lett. Az ő idejében általában mindenük volt, most semmi, csak adósság. Az a tanyából is kihozott ezt-azt. Most hol ezzel, hol azzal kísérleteznek, de a vége mindig csak az, hogy sokba kerül öt holdat fönntartani. Hogy a vége felé milyen karban volt a kert: azt nem tudom pontosan megmondani. Nekem nagyon tetszett, de én nem vagyok illetékes. Veres Péter minden kukoricacsőre tudott valami szakszerű kárhoztatást, amikor együtt körbejártuk. Móricz Zsigmond el is szontyolodott egy kicsit: maga is érezte, hogy ez csak olyan hebehurgya úri gazdálkodás."

32 Móricz Zsigmond néhány riportjában és elbeszélésében kedves öniróniával ábrázolja önmagát, a kertészgazdát. „À pesti úr jó ember, mert Pesten lakik, és onnan nem lát ide, de ha itt kinn van is, akkor se rossz ember, szereti hallgatni a beszélgetést. Úgy gondolja, hogy ezek a szegény emberek egész héten csak dolgoznak, csak dolgoznak, legalább, mikor ő itt van, hadd pihenjenek annyit, hogy beszélgetnek egy kicsit" — írja a Csendélet a szőlőben (1932) című elbeszélésében. Azúr a tornácon (1932) című írásában így meditál magában az úr, látva, hogy a kertészné „többet áll, mint hajlik": „Nem híjhatok idegen napszámost, mert akkor megsértődne az ura, hogy nem a felesége kapja a napszámot, így pedig csak kilopják a pénzt a zsebemből." S amikor megpróbált szigorú úrként viselkedni, „.. .a kertészné halálosan megsértve ment vissza a kapájához. Aztán a kendője csücskét a szeméhez emelte és attól kezdve délig csak a szemét törülgette. Az úr a tornácon pedig megette a kávét, aztán kicsit megnyugodva újságot olvasott." Hasonló iróniával írt kertészete eredményességéről Kapitalista a tanyán (1936) című elbeszélésében. A tanyasi „kapitalista", aki felesben munkálta az író szőlőjét, a következő évre nem kötött üzletet: „Nem mondta nekem a nagyságos úr, hogy ez olyan fene rossz bor. ... Aki megvette, az többet nekem nem köszön." Kevesebb iróniával és mély őszinteséggel összegzi tapasztalatait a Sok kicsi sokra megy (1938) című riportjában: „Senkinek sem tanácsolom, hogy abba fektesse életének más területen szerzett gyümölcsét, hogy egy intenzív kerttel biztosítsa öregkorát. ... A kertészet olyan, mint az irodalom: mind a kettőben csak a legszebbet, a legcsudásabbat szabad termelni, a hétköznapinak nincs értéke; s egyikben sem lehet kiadni albérletbe a munkát, még a regényírásban sem. Hát még a kertészetben! Úgy látszik, azért vagyok belebolondulva. Mind a kettőbe." A helyi lakosok közül Móricz Zsigmond főként az egyszerű munkásokkal állt kapcsolatban, a kerti munkák és a gyakori építkezések miatt is. „Körülöttem itt vannak a méltóságos urak villái. Egy sincs köztük, akivel jó viszonyban volnék, s nem én vagyok az oka. Ezek valósággal rettegve és iszonyattal nézik, ahogy itt terpeszkedik a kertem s házam az övéik közt. En ezeknek a kommunista vagyok, akitől félniök kell. Igaz, én az egész kasztjukat úgy nézem, mint egy anakronizmust'' — írta 1933. március 7-én kelt levelében.

33 „A leányfalui nagypolgári világ és Móricz világa taszította egymást. Képtelenek voltak egymást befogadni. Puszta Sándor viszont sokszor nyitott az íróra. ... S Móricz ezeket a látogatásokat sűrűn viszonozta" — írja Mészáros Gyula: Vendégségben Puszta Sándornál című cikkében.

34 494