Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

először a tévelygést, de itt meg nem áll, hanem az igaz ellen indul, s ha fantáziája szerint engedjük cselekedni, oly messze megyén, hol nem tudja többé hol van, nem tudja többé, hol nyugodjék meg."

60 Kölcsey újabb Bay le-idézetei különös hangsúlyt kapnak azáltal, hogy szellemük visszatér a Töredékek utolsó lapjain: „Vissza, ezt mondjátok, az emberi okosságnak örök törvényeire! De vigyázzatok, nehogy csalóka tüzet vettetek legyen csalóka vezérül. Ki nem tudja, minő romlásokat nem szerzett ezen okosság, valahányszor filozófia küszködött religióval, azaz hit hittel?"

61 A vallási revolúcióknak is ellentálló, a saját jusait minden princípium és dogma ellenében folyton visszakövetelő emberi természet az emberi okosság csalóka törvényeivel áll tehát ellentétben, s Kölcsey — akárcsak Bayle — az okossággal szembeni bizalmatlanságra, s a „szükséges rosszat" is magában hordozó természet vallásos tiszteletére tanít. Mert ez a természet ugyan a ,,vak ösztönök" vagy „machinális szenvedelmek" formájában jelentkezik, s így „szemben áll a józan ész szabatos fogalmaival", tehát irracionális, de ez a vakság, ez az irracionalitás ugyanakkor egy magasabb rendű értelem: az isteni gondviselés megnyilatkozása. Következésképp nem olyasvalami, ami ellen küzdeni kellene, épp ellenkezőleg, célszerűbb és üdvösebb, ha az ember követi annak parancsait, hiszen bármily sok rossz (szükséges rossz!) származhat is belőle, végül is csak ennek az ösztöneinkben megnyilatkozó isteni gondviselésnek köszönhetjük az életünket fenntartó és továbbadó képességeinket. Ennek a Bayle-től származó felfogásnak — mint később a XX. századi „agressziós ösztön'-koncepcióknak

62 — az a gyengéje és paradoxona, hogy a legfőbb Rosszat (erőszak, agreszió, ön- és fajpusztítás) és a legfőbb Jót (ön- és fajfenntartás, szeretet, Isten) ugyanazon elvből próbálja levezetni, s ha ily módon hatásos történetfilozófiai konklúziókra jut is a Rossz (háborúk, revolúciók) előrevivő történelmi szerepét illetően, a Rosszal folytatandó küzdelem alapvető etikai követelményét nem képes ebbe a globális világképbe elhelyezni. Miközben tehát az erkölcsöt a vallásból és a rációból igyekszik származtatni, akaratlanul is olyan etikát alapoz meg, amely kívül, sőt szemben áll mind a racionális, mind a teológiai világrenddel. Ez az etika teljességgel kizárja az egyén erkölcsi autonómiáját. Ha tudniillik magában a természetben (a vak ösztönökben) van jelen az isten, akkor az erkölcsnek nem lehet rendeltetése ezzel a természettel szembefordulni, mert az az isteni akarattal való szembeszegülést is jelentené. A hit persze ez esetben is egyfajta moralitás támasza, csakhogy ez a moralitás pszichológiai értelemben az elfogadás, a beletörődés parancsára épül, antropológiai aspektusból pedig pusztán az ön és faj reprodukciót szolgálja. Azt értjük ezen, hogy az emberi életet folytonosan és változatlan minőségben reprodukáló természettörvények, illetve ösztönök isteni irányítottságába vetett hit ténylegesen motiválhat olyan erkölcsi eszméket és magatartásmintákat, amelyek patetikus érzelmi töltéssel és tudatossággal színezik ezt az önreprodukáló élettechnikát, azonban semmi olyan mozzanatot nem tartalmaz, ami az egyéni és a közösségi létnek a puszta levésen, a fennmaradáson túlmutató lehetőséget tulajdonítana. Kölcsey valláskoncepciója és történetfilozófiája tökéletesen megfelel ennek az etikai konklúziónak. „Minden vallás — írja a negyedik töredékben —(...) kíván hitet, s ígér nyugodalmat; parancsol engedelmességet, s jutalommal biztat, vagy rettent büntetéssel."

63 Már ebben a megállapításban is („minden vallás"!) benne rejlik a történelmi haladás tagadása, s nem véletlen, hogy az egész mű záróakkordjai is a fejlődéseszme elutasítását jelentik. „Az emberi nemzet látszik ugyan bizonyos időkben bizonyos ismeretlen centrum körül most kisebb, majd nagyobb gyorsasággal kerengeni. De ezen kerengések megszűnnek és újrakezdődnek, s mindannyiszor újabb alakú tüneményeket hoznak magukkal, anélkül, hogy a centrumból való távolság észrevehetőképpen kisebbednék. (...) lesz idő, mikor a nép, melyben a reformátorok születtek, mikor a nép, melyben a királyölők születtek, úgy enyészik el, mint Babylon és Athena; s egy új generáció ismét ezer évig fog küzdeni, hogy a mostaniak minden tökéletességeit és tökéletlenségeit, virtusait és hibáit, tudományát és tudatlanságát új meg új színek alatt magának megszerezze, s a maga során ezen planétáról eltűnjön."

64 Nem a klasszikus német filozófia evolúcióeszméjét visszhangozzák ezek a mondatok, hanem annak a fajta cikli74