Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)

kus fejlődéselméletnek az érveit, melynek szemléleti alapjait a korai felvilágosodás emberes történelemképe szolgáltatta. Nem érthetünk tehát egyet Szauder Józseffel, amikor azt írja: „Kölcsey elsőnek mondja ki irodalmunkban azt a rendkívüli jelentőségű ítéletet, mely szerint az egymást forradalmak után felváltó formák (vagyis osztálytársadalmak — kiem. tőlem: K. F.) csak relatíve jelentenek haladást."

65 Kölcsey relatív fejlődésről csak az egyes formákon belül beszél; az azokat szétzúzó forradalmak szerinte éppen e relatív fejlődés eredményeit semmisítik meg. Az osztálytársadalom kifejezés pedig olyan eszmekörre utal, amelynek Kölcsey vei kapcsolatban való említése megengedhetetlen anakronizmus. Összegzés Elemzésünk során többször is utaltunk arra, hogy a Töredékek valamennyi etikai és világnézeti probléméja összefügg Kölcsey hosszan tartó személyiségválságával. 1814-ben, amikor a valláskritikai tanulmány megírásába kezd, a lírai életműben már lezárult e válság első szakasza. Az Elet, a Küzdés és a Rákos nimfájához с versek tanúsága szerint a költő felismerte már az önmagába zárkózás s az absztrakt ideák utáni sóvárgás céltalanságát, s ezt követően több ízben is hitet tett a közéleti cselekvés programja mellett. Az 1810-es évek közepén, tényleges cselekvési lehetőségek hiányában azonban ez a program csak virtuális erkölcsi elkötelezettséget jelenthet. A morális ihletettséggel aktivizálódó személyiségerők kényszerű visszafojtása az érzelmi krízis lezajlása után most intellektuális válsághoz vezet, azaz az adott léthelyzet szorításából kiutat kereső értelem egyetemes törvényszerűségek érvényesülését véli felismerni a kiúttalanságban. A kör, amely korábban — az érzelmi válság stádiumában — az egyént zárta magába, most az emberiség körül von áthághatatlan korlátot, amit az önmagából kilépni törekvő szubjektum dinamikája csak a transzcendencia irányába törhet át. Az új szerepeket kereső, de azokat még fel nem lelő feudális értelmiségi szubjektum általános érvényű válságáról van itt szó. A „tudás embere" — akinek Fichte szerint „az emberi nem tényleges előrehaladása feletti legfőbb felügyelet, s e haladás állandó előmozdítása"

66 lenne a feladata, nálunk az emberi nem tényleges előrehaladását kell, hogy megkérdőjelezze. Az „okosság törvényei" a Töredékek írója szerint nem viszik előre a világot. Az emberiség fejlődésének végtelen távlatait hirdető herderi—fichtei tanításokkal szembeni szkepszis a személyiség korlátlan lehetőségei iránt is kétkedővé teszi Kölcseyt, s így a kortárs bölcselettől magára hagyatva, a korai felvilágosodás temészetfilozófiájában keres kérdéseire feleletet. Kölcsey végül is nem azt a problémát oldja meg, amely gondolkodásra inspirálta; ám a Töredékek igazi jelentősége éppen abban rejlik, hogy maga mögött hagyja azt a nézőpontot, amelyből kiindul, s ezzel megmutatja a felekezeti viszálykodásokból kivezető utat a nemzet és az emberiség valóságos létproblémái felé. JEGYZETEK 1 Verseghy Ferenc levele Horváth Jánoshoz (HORVÁTH Konstantin: Az Egyházi Értekezések és Tudósítások története; Veszprém 1937., 45. 1.) 2 Uo. 3 KIS János: A vallástalanságról; 1815. 4 HEGEL: Előadások a világtörténet filozófiájáról; Akadémiai, 1979., 735. 1. (Ford.: Szemere Samu) 5 BALÁZS László: A felekezetek egymáshoz való viszonya 1791—1830.; Bp. 1935. 22. 1. 6 Uo. 7 HORVÁTH Konstantin: I. m., 49. 1. 8 Uo. 83. 1. 75