Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

In memoriam Sík Sándor - Rónay László: Sík Sándor, a költő (A szavak inflációjától a megtalált szóig)

Nem tudjuk, honnan, nem tudjuk, kinek, De rajtunk megyén át az Üzenet. Az ismeretlen Igét hordja vállunk. Bennünket ideállítottak. Állunk. (Az acélember) Ám ezt az üzenetet egyre nehezebb volt értelmeznie, hiszen a kor mind reménytelenebb, kietlenebb lett, megszűnt a biztonság, az értékek összezavarodtak, és Sík Sándor, aki Szegeden lényegesen szorosabb kapcsolatot tartott kora politikai történéseivel, mint korábban, megérezte a közelgő végzetet. Azok a nagy lélegzetű elégikus versei, melyek a harmincas évek közepén sokasodtak meg, s amelyek közül a spanyol polgárháború szörnyűségeitől elborzadó Máglyafüst a legemlékezetesebb, azt mutatják, hogy igazi biztonságot csak egyetlen kötelékben vélt felfedezni, mely őt egyházához kötötte, ahhoz az „édes otthonihoz, melyről ódát is írt. Egyre szilárdabb lett az a meggyőződése, hogy a világban eluralkodó rosszal szemben csak az egyszerű életértékek adhatnak védelmet. Mindig is jellemzője volt szemléletének a szeretetre való hangoltság. Ekkor ít finom zsánerképei, alakrajzai, melyeken egy kisfiút, egy leánykát, egy apácát, virágokat, fákat állít a középpontba, voltaképp ihleti menetének lassú átrétegződéséről árulkodnak: a központi kép, személy, látvány csak alkalmat ad, hogy mindenben és mindenkiben testvérét, szenvedő embertársát rajzolja meg, kicsit nosztalgikus, fájdalmas humorral, mely eddig nem volt karakterisztikus jellemzője költészetének. Talán személyiségében rejtve eddig is birtokolta ezt a tulajdonságot, hivatásának felelős gyakorlata közben azonban nem törhetett a felszínre. Az ötvenedik életévéhez közeledő költő mindenesetre benső meggyőződésévé érlelte, hogy a szelíd humor, a kedvességből és megértésből szőtt mosoly gyakran jobban megnyitja a lelkeket — vagy ahogy ő írta: „leikecskék" et —, mint a szigorúság. Sík Sándor humora, játszi iróniája nem Chestertonét idézi, hiszen az angol író tudatosan törekedett a paradoxonok kifejezésére, megragadására. Magyar költőtársánál a szelídség erénye az uralkodó, s az evangélium is azt mondja: boldogok a szelídek és a békességesek... Verseit kommentálva elmondta, nagy hatást tett rá a harmincas évek közepén Kirkegaard. A Magányosság toronyablakából vagy a Vízválasztó visszaidézi a dán filozófusnak azt a gondolatát, hogy Isten végtelenségéhez hasonlítva az ember csak porszem. Sík Sándor alkatához, egyéniségéhez alighanem illett is ez az eszme. О azonban nem az egzisztencializmus eszmevilágában kiteljesedő gondolatokat, a halálra való folytonos nyitottság és a magányosság, a végre való kiszemeltség keserű tudatát vonatkoztatta el olvasmányaiból, hanem arra nyert ösztönzést, hogy önmagában minél szívósabban teljesítse ki a jobb adottságokat, azokat az isteni csírákat, melyek minden embernek sajátjai, s aszerint teljesednek ki, milyen mértékben részesülünk a kegyelemből. Sík Sándor jól ismerte a szentpáli levél talányos, és később az egyik legjelentősebb magyar regényben, az Iskola a határonban központi szerephez jutott szavait arról, hogy nem azé a kegyelem, aki fut és törekszik. Számára az lett a lényeg, hogy meglelje azt a szót, „amelyből megszületve — Új embert hozhatok eléd, — Aki én legyek és aki Te légy ! ". Alázatosan, de új költői küldetését meg nem tagadva adta át magát „a végtelenbe sodró Akaratnak", amely súlyos megpróbáltatásokat tartogatott számára, hogy kiérdemelje azt, amire vágyott. Az Isten fiatal című, 1940-ben megjelent kötetében, egyik verséhez, a Dorombhoz érdekes megjegyzést fűzött: „Azt gondolom, ebben van valami abból, hogy elkülönítem magamat Mécs Lászlótól." A költemény auftaktja talán megsejteti, mire gondolt: Kavarják mások a szeleket szárnyon, Búgó zenéjük csillagokig szálljon: En a susogó szénamezőt járom, Pille a párom. 673