Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
In memoriam Sík Sándor - Mészáros István: Sík Sándor pedagógiája
De a világ fölött besötétedett az ég. 1940-ben a Szegedi Fiataloknak ajánlott Virrasszatok! című költeményében a háború után felépülő új világ szimbolikus képe: templom. „Érzem a kort, amelynek bírái lesztek — szólt a Szegedi Fiatalokhoz, s a szegedi egyetemen a keze alól kikerült több ezer magyartanárhoz —, Látom, látom az újszülött keresztet / Egy templom homlokán / felfényleni az elzörömbölő / Szennyes vihar után. / Egy templomén, / Melyben ti lesztek a pillér, az oszlop, / Kik nem görnyedtek és nem ingadoztok / Bálványok küszöbén." Hitte és remélte Sík Sándor, hogy a közelebbi-távolabbi tanítványai az akkor oly szépnek, oly ideálisnak elképzelt új társadalomban nem lesznek bálványok imádói; sem a hatalom, sem az önzés, sem a vagyonszerzés, sem a hedonizmus régi-új bálványainak kiszolgálói; ők — mint a Mózes-Ъап írta „húsos-fazekat, bálványt, aranyat, / Kényes ruhát és fáraót nem ismernek..." * Már az 1910-es években megfogalmazta s később terjes részletességgel kifejtette Sík Sándor pedagógiájának lényegét, amely azután a következő évtizedekben széles körben hatott, s amelynek hatása még ma is érződik. Sík Sándor pedagógiai célja: a jellemes személyiség. Vagyis az a fiatal, aki — alapos-reális önismereten alapuló — egyéni önfejlesztő, önépítő munkával minél értékesebb emberré és minél jobb magyarrá igyekszik magát formálni. S a jellemes személyiség ugyancsak lényeges tényezője: belső igény kialakítása az egyéni önfejlesztés során elsajátított és felhalmozott értékek mások számára, mások érdekében, a szűkebb-tágabb közösség javára való érvényesítésére. S ebbe a Sík Sándor által megfogalmazott pedagógiába szervesen beleötvöződött az 1910-es, 1920-as, 1930-as évek sajátos magyar nevelési problematikája. Ez a pedagógia éppen ezért akart új ideált állítani a fiatalok — és a nevelők — elé, hogy új, másfajta, apáikénál értékesebb felnőttek nőjenek fel, akik alkalmasak az „itt és most" jelentkező problémák helyes megoldására, a társadalom megújítására, a súlyos helyzetben levő haza felemelésére. Ez a pedagógia szerencsésen elkerülte a nacionalizmus akkoriban erősen kísértő veszélyét. Az 1920-as évek legelejének józan és érthető irredentizmusa kezdetben ugyan még jelen volt e nevelés tartalmában is, de azután nemsokára kiteljesedett a szomszédnépekkel, s minden más nemzettel való testvériség, együttműködés, közös érdek felismerésének gondolatával, követelményével. Az említett gödöllői Prológ-Ъап írta költőnk: „...ez а sok cserkész, aki itt fellép szép egymásután, / Fehér, fekete, sárga, barna: mind / Mind, mind testvérünk! Édes szeretett / Cserkésztestvérünk! A cserkészapák, / Cserkészanyák: apái és anyái, / Édes szülői valamennyinek! ... akik most itten egybegyűltünk, / Nézők, színészek: valamennyien / Egy együttérző nagy család vagyunk!" Sík Sándor tisztult nemzetfogalmában mindegyik meglevő társadalmi osztály és réteg helyet kapott, egyik sem volt kizárható belőle, az arisztokrata, a dzsentri sem, de a proletár, a szegényparaszt sem. Az osztály- és rétegellentéteket éppen a nevelés által kívánta enyhíteni. Kétségtelen azonban, hogy Sík Sándor szándéka e tekintetben erősen utópikus volt. Komolyan megkövetelte neveltjeitől, hogy a munkást, a parasztembert rokonszenvvel tiszteljék, őket becsüljék, nehéz munkájukra elismeréssel tekintsenek. Ezek újszerű pedagógiai kívánalmak ebben az időben: más hazai nevelési koncepcióban ekkoriban nem található lényeges tartalmi elemek. De kétségtelen, hogy eleve magukban hordták — egy olyan erős osztálytagozódású társadalomban, mint amilyen a két világháború közötti Magyarország volt — a tőlük, a munkás- és parasztfiúktól való megkülönböztetést, a felülről való nézést, „a magukhoz való felemelés" úri gesztusát is. Maga Sík Sándor is megírta az 1920-as évek végén Gyerekek az utcán című megkapó versében, hogy a kültelki proligyerekek nem juthatnak ennek az embert gyarapító, örömteli nevelésnek a közegébe; nekik csak egy tavaszi „útjavesztett napsugár" mesél valamiféle nekik való új, jobb világról. 662
