Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

A dolog azonban úgy áll, hogy az Élet és Literatúra, jellegét tekintve, ennél valamivel több volt. Már például KELEMEN Béla is azt írta, hogy „Egy-egy érdekesebb irodalmi, bölcsészeti vagy aesthetikai kérdés felől a legkülönbözőbb ítéleteket találjuk itt egymás mellett."

34 S valóban találunk a folyóiratban az irodalommal és az esztétikával csak meglehetősen távoli kapcsolatban álló írásokat. Mindjárt ilyenekkel, erkölcsi fejtegetésekkel, indul az első kötet

35 vagy ilyen nem irodalmi, hanem történetfilozófiai-társadalomfilozófiai rész a Dicsőség, nemzet és haza című ciklus a harmadik kötetben.

36 S végül aligha vitatható, hogy a kötetek irodalmi tanulmányai legalább annyi filozófiai (lételméleti, ismeretelméleti, stb.) kérdést vetnek fel mint szűkebben vett esztétikait, irodalomelméletit. Különösen vonatkozik ez Kölcsey írásaira, közülük is az Iskola és világ-m, s a Nemzeti hagyományok-ra.*

7 Végeredményben tehát az Elet és Literatúra/Muzárion filozófiai esztétikai-irodalomkritikai tallózó folyóirat volt, s ezt érdemes így kihangsúlyozni a szerkesztés jobb megértése céljából, s nem bonyolódni a meghatározás felemásságának vitatásába az esztétika és a filozófia viszonya alapján. Nem esett szó még részletesebben a folyóirat kritikai jellegéről, noha éppen ez a legfeltűnőbb sajátsága. Amikor ugyanis a kortársak vagy az utókor véleményezői a szerkesztés bizarr voltáról elmélkednek, akkor voltaképpen nem tesznek mást, mint megkérdőjelezik Szemere Pál (és Kölcsey Ferenc) kritikusi és kritikai módszerének érvényességét. A problémák emlegetése során valóban csak a módszerről lehet szó, hiszen maga a kritika — bár valóban nehéz sorsú műfaj — egyáltalán nem volt újdonság az Elet és Literatúra megjelenésekor. Annyira nem, hogy e folyóirat kritikai közleményeinek tekintélyes hányada másodközlés, vagy legalábbis — levelezés révén — közismert volt. Fölösleges volna tételes felsorolást adni a kritikai előzményekről, hiszen ezek ismertek. Csupán két dologra hívjuk fel a figyelmet. Az egyik az, hogy az Élet és Literatúrai megelőző kritikai írásokban („recensiokban") mindig ott bujkál a kérdés, hogy milyen is legyen, s mi célra legyen a kritika, de a kritikák esetleges megjelenése, időbeli szétválasztottsága, a gondolati kapcsolatok megteremtésére irányuló kényszer hiánya miatt érvényes válasz nem születhetett. A magas szintű ismeretközlés az Erdélyi Múzeumban vagy a Tudományos Gyűjteményben eredményezhetett vitát, s persze visszalépést (pl. Döbrentei esetében) és előrelendülést (pl. Kölcsey és Berzsenyi esetében), de nem okozott végső elvi tisztázást szolgáló traumát. TOLDY Ferenc volt az, aki gondos összegzést készített a korábbi magyar folyóiratirodalomról, s benne a literatúra helyzetéről, s ennek alapján így értékeli az Élet és Literatúra lehetőségeit: „Mind ezekből kiviláglik, hogy mind eddig nem vala még olly folyóírásunk, melly egyedül arra czélozna, theória, kritika 's példák által a' jó ízlést terjeszteni, alapos igazságokat állítani a számtalan megrögzött előételetek' 's balvélemények' helyébe; kritikát teremteni a' kritikasterismus' helyébe, melly nálunk részrehajló, indulatoskodó, részint vad, részint tudatlan emberek' kezében a' publikumot a' legjobb munkáktól elidegeníti, másfelől a' legigazságosb jóváhagyásokat hiteltől sikertől megfosztotta. Semmi nem kívánatosabb tehát, nem szükségesebb, mint egy olly folyóírás' vagy gyűjtemény' támadása, melly a komolyabb tudományokat már fennálló társainak hagyván, czéljáúl tenné a' Szépnek iskolája lenni. 'S hogy erre napról napra mind inkább szorulunk, mutatják azon paradoxonok, a' mikre most már ollyan értők tévednek, mint Kazinczy, 's olly költők mint Berzsenyi! Egy iskola kell, melly az olvasót és írót a' részrehajlás', affectátió' és önség' szavától ójja; elmélkedésre, elválasztásra vezessen, buzdítson."

38 Toldy Ferenc tehát iskolát, oktató-gyűjteményt követelt a legjobbaktól, s tulajdonképpen ilyennek tekintette az Élet és Literatúrai, bár mint a korábbiakban láttuk, a közönség éretlensége miatti aggályait sem rejtette véka alá. Mindenesetre abban igaza volt, hogy éppen ezzel a folyóirattal kapcsolatban emlegette az iskolát, mert az Elet és Literatúra/Muzárion ezt a jellegét őrizte meg leginkább a mai napig is. Mai szemmel nézve ugyanis a legkevésbé sem látszik folyóiratnak (periodicitása 49