Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

sem elegendő ehhez), hanem sokkal inkább egy szöveggyűjteménynek, amit haszonnal forgathatnak a kor társadalmi, irodalmi stb. jelenségeit rendszeres módon tanulók. Nem elhanyagolható körülmény ebből a szempontból, hogy maga Szemere Pál is oktatási célú szöveggyűjteményt akart létrehozni. Bizonyság erre a már idézett levele, melyben így ír: „Később arra hajoltam, hogy míveink ne csak egyenként, hanem többnyire, vagy legalább olykor-olykor együtt is álljanak, az egy klassisbeliek t. i. ; még pedig nyomtatottak és Mstok, s régiek és újak, jobban és silányabbak egymás mellett, — azt remélvén ez által, hogy az ilyetén mívosztályra készítendő recensió a mívnek literaturáját s elő- vagy hátramenetét s theoriáját adhatná, s ennélfogva Minervánk egyszersmind »Aesth. Beyspielsammlunggá« [példatárrá — RR] is válhatna némely részben, s a recensió czélirányosabbá s foganatosabbá lenne."

39 Végeredményben tehát az Élet és Literatúra/Muzárion a tallózó folyóiratok bélyegeit is magán viselő szöveggyűjtemény-sorozat a kor filozófiai, esztétikai, irodalmi írásaiból. A szöveggyűjtemény sajátosan oktatási „műfaj", ezért megkülönböztetett figyelmet érdemel szerkezete, gondolatmenete. A kárhoztatott szerkezet Sajnos, nincs lehetőség arra, hogy az Élet és Literatúra/Muzárion valamennyi kötetének szerkezetét, felépítését megfejtsük és ismertessük. Mindenesetre a jövő számára ez hasznos kutatási program lehet. Itt csupán néhány példával igyekszünk igazolni, hogy Szemere Pál (és Kölcsey Ferenc) milyen meggondoltan, filozófiailag és didaktikailag megalapozva szerkesztette folyóiratát. A Kölcsey-tanulmányok rendkívül tudatos „beszerkesztésére" FENYŐ István is fölhívta már a figyelmet.

40 A legfontosabb megállapítás ebből a szempontból az, hogy Szemeréék az irodalom fejlődésének gondolatához akarták szoktatni olvasóikat. Ehhez kapcsolódva írja FENYŐ István, hogy e ,,fejlődéselv karakterét és konkrét jelentését elsősorban a tudatosan egymás mellé tördelt három Kölcsey-tanulmány adja meg a folyóirat első kötetének bevezető részeiben. Méghozzá lépcsőzetesen, koncentrikus körökben bontva ki azt. Míg az „Iskola és világ (I. k. 12—15.) egyetemes emberi horizontok közepette veti fel az evolúció alapvető irodalmi-kulturális törvényszerűségét, a Nemzeti hagyományok (I. K. 15—59.) ezt már főként a nemzetre koncentrálja: az olvasó elé vetíti a különböző korszakok egymásból fejlő képeit, a különbségeket és az ellentéteket, amelyeket a történeti előrelépés mozzanatai előidéznek, az antik és az új költészet eltéréseit s azok történeti indoklását, a hagyomány jelentőségét, mely épp a korszakváltások révén válik a jelen kiaknázható kincsévé, s a hazai költészet útjának tanulságait. A világirodalom és a nemzeti literatúra alakulásának széles panorámái a történetiséget evidenciaélményként oltják az olvasóba, melyet azután a Körner-tanulmány (I. k. 167—242.) az egyéni alkotás síkján igazol: egy egyedi produkcióban tükröztetve az új igények és a meghaladott gyakorlat kollízióját, nemkülönben pedig az egyéni és nemzeti karakter, valamint a kor megfelelését, az individuális emberi lényeg történeti meghatározottságát."

41 Természetesen, miként az idézet folytatása is kimondja, e sorozathoz tartozik a negyedik Kölcsey-tanulmány, a Töredékek a vallásról a második kötetben (24—46. pp.), s „Mint áriát a kórus, kíséri és mélyíti el Kölcsey írásainak tanulságait a folyóiratban a többi tanulmány."

42 Ne nyomozzuk egyelőre tovább a kórus és a szólisták köteteken keresztül követhető viszonyát. Maradjunk az Élet és Literatúra első kötetének első részénél, melyben a két elsőként említett Kölcsey-tanulmány, az Iskola és világ, továbbá a Nemzeti hagyományok is megjelent. Ez az első rész a már elemzett mottóból, s hét, római számmal jelzett (I—VII.) cím 50