Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

a Kölcseynek szóló levelében. Szemere tervezete ekkor még a következő volt: ,,I. 1. Töredékek. Te. 2. Sonettek. 3. Elbeszélések. Fáy Andr. (F—A. mégis Bécsben mulatóz.) 4. Mesmerizmus. Te. 5. Huba. Ballá Kár. 6. Spiritus, Universum. 7. Beregvármegyei beszédek. 8. Idyllek. Bú kel velem... Ültem csolnak... Ti néma bús... Dördül az ég... Te. 9. Prédikációzó. Te vagy Erd. 10. Ik. Én. — II. 1. Sonettek. 2. Elkésés. 3. Huba. 4. Spirit. Te. 5. Idyll. Én. 6. Préd. Te. 7. Ik. Beregszászi. III. Poétái Epistolák: 1. Baróczihoz. Próza és vers együtt, Ányos a Magyar Minervból. 2. Himfyhez. Négy rímű Alexandrin. 1819. Bacsányi. Hasznos Mulatságokból. 3. Bandi. Két rímű Alex. báró Orczy József. 1797. Mss. nyomtatatlan. 4. Horváth Istvánhoz. Vitkovics. Hexamet. (Erd. Múzeumb.) 5. Vidához. Én. 6. Kazinczyhoz. Gróf Dessewffy József (Litt. Ajánd.). 7. Czinkéhez. U. N. Tóth. 8. Válasz. Czinke. 9. Vőlegényhez. Helmeczy."

29 Ez az elképzelés így nem valósult meg, ám az idézet kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy Szemere nagyon is alaposan meggondolta a folyóirat szerkezetét, s nem csupán a saját elgondolása szerint járt el, hanem igyekezett Kölcseyhez is — legalább az elvekben — alkalmazkodni. A két szerkesztő (vagy szerkesztő és főmunkatárs) a későbbiekben is lényegében hasonlóképpenjárt el. Szerkesztői nyilatkozataik voltaképpen egymás közt hangzottak el. Az Elet és Literatúrába ezekből elenyészően kevés jutott. Nem számítva most a szerkesztőknek a szerkesztéssel is kapcsolatba hozható tanulmányait, a legelső kifejezetten technikai megjegyzést az első kötet vége felé találjuk, s ez arról tudósít, hogy Kazinczy a recenzióit nem csak a „Redactiónak", hanem a szerzőknek is megküldte. „Nem tudom, ha ezen egyenességnek lehet e sok példájit találni — írja a szerkesztő —, mert a' Recensens külömben csak a' Redactorral tudatja nevét."

30 Nyilvánvaló, hogy a szerkesztőség helyeselte ezt az eljárást, a már ütköztetett vélemények közti tallózást. Érdekes helyen, Kölcsey saját tanulmányáról írt recenziójában talárjuk a folyóirat legfontosabb szerkesztői nyilatkozatát, mely szerint az „Élet' és Literatúra' Redactiója erősen feltette magában, hogy minden darabnak, mellyet a' Publicum elébe ád, recenseáltatni kell... "

31 Az ugyanezen az oldalon található A'Redactio aláírású jegyzet viszont nem szerkesztőségi nyilatkozat, hanem szellemes kiegészítés Kölcsey Élőbeszédéhez. A Kazinczy Sallustius-fordításához fűzött szerkesztői megjegyzés voltaképpen fordításelméleti és nyelvfejlődési kérdést taglal, ám tartalma összecseng azzal, amit a folyóirat mottóját elemezvén Herderrel kapcsolatban mondottunk. E jegyzet szerint „Tudni kell a' Nyelv' barátjának, hová süllyede a' franczia Nyelv az által, hogy azt íróji az egyszínűség' útjára vitték, s nem vezették, hanem követték a' sokaságot, melly mindég kész követni vezetőjit, ha jól vezettetik."

32 Ez a szerkesztőség vezetni-tanítani akart, mind a nyelv, mind az irodalom dolgában. Ennek a módszerére, minthogy szerkesztőségi nyilatkozatokból erről többet nem tudhattunk meg, még visszatérünk. Előbb azonban azt vizsgáljuk meg, hogy mi indokolta az Élet és Literatúra létrejöttét, s körülményei miként határozták meg szerkesztésének elveit. A folyóirat jellege A szerkesztés eljárásait véve alapul úgy találtuk, hogy az Élet és Literatúra/Muzárion tallózó folyóirat volt. Tartalmilag — a szakirodalom egyetértésével — esztétikai-kritikai folyóiratnak tekinthető. S ebben a minőségben Magyarországon az első volt. Mint FENYŐ István megállapítja: „Szemerének először sikerült kizárólag esztétikai-irodalomkritikai jellegű és tartalmú folyóiratot megalkotnia, olyan centrumot hozva létre a kritikai gondolkodás számára, melynek segítségével ez a sok nehézséggel küzdő műfaj át tudta törni az előítéletek falait, s tömöríteni volt képes az új ízlésrendszer és irodalomfelfogás híveit, elsősorban a fiatal teoretikusokat."

33 48