Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Losonci Miklós: A szürrealizmus hajnala (Ady Endre: Emlékezés egy nyáréjszakára. – Verselemzés)

A vers forrástalaja az Ady-lélek és a világállapot, múlt és jelen. Gyermekkorból kelte­zett számtalan trauma roncsolta idegzetét, horzsolta képzeletét: kiesett a bölcsőből, elké­külve feküdt, majdnem belefulladt az Ecsedi lápba, Érmindszenten kutya is megharapta, leesett az Operaház előtti szfinxről, közös öngyilkosságra készült fivérével, több dózis ver­onait szedett. 8 Feldúlta az 1916-os erdélyi román betörés. A menekülők katasztrofális láto­mássá növekedtek benne, a hajdani víziós álomvilág nyers és durva apokalipszissá ziláló­dott tudatában a valóság romló képlete alapján. 9 Tény, hogy a világ, fennállása óta, mindig tartalmazott és tartalmaz tragikus, azaz képre fordított szürreális elemeket, ez ma­gyarázza Ady költeményének sajátos, egyedi formarendjét. A realista, szimbolikus, sze­cessziós víziókból így született meg a történelem koreográfiája parancsára ez a szavakban szakadozó, kiáltó, sikoltó szürreális szó-földrengés. Változott a Föld, változott a költő is. „Minden egész eltörött" írta Ady, az analitikus kubizmus magyar költői nyitányaként, de ez nem új stílus csupán, hanem rideg valóság, olyan riasztó tény, mely első az emberiség históriájában. Eltörött a jelen. Vajon egységgé alakítható újra az, ami széttöredezett? Ez Ady és kora kérdése volt, a miénk is. Látszatra az Emlékezés egy nyár—éjszakára is a korai dadaizmus automatizmusa. Sokkal több annál. Maga a verssé alakított világdráma, szürre­ális látomás. Ady mindig elsőként és eszmére alkalmazotton használta az izmusok kelléktá­rát. Hasonló megrázkódtatásban hasonló eszközökkel lendült szürrealisztikus elemekkel Petőfi Az őrült с verse, Vörösmarty Vén cigány-а, az Előszó, Arany balladái, Goya, Bosch sok festménye — a művészetté mentett, szelídített iszony. A romvalóság, társadalmi krízis, lelki pestis szörnyjelene ez, kormos sűrítmény. Adyban is dúl a világháború pokla, s mind­ez a belső rettenet, a segíteni nem tudás fájdalmával szakad fel tört költői sikolyokkal. Ahogy a megszakadt vonal is zaklatottságot fejez ki a képzőművészetben, ugyanúgy a gon­dolati szakadások és visszatérések e versben a reménytelen indulat tükörképei. Értelmetlen holtok hevernek a földeken — jelezte már Rimbaud, Verescsagin, s jelezte őket folytatva Tóth Árpád, Vaszary János, Mednyánszky ezt a keserves folyamatot. Ady egészen az őrület határáig jut el, annyira megrendül, képtelen megelégedni a felfokozott költői tárgyilagos­sággal. Ezzel a lélekállapottol repeszti meg az expresszivitás burkát,, s válik a mű ideges remegéssel Apollinaire Kikericsek с verse mellett az európai szürrealizmus nyitányává. Ady költészete mindig előidejű, s ez elsősorban azért valósulhat meg, mert a felfede­zett eszme keresi az új formát. Az 1914-től 1918-ig tartó periódus is első pillanat az emberi­ség életében, derűfoltok nélküli átható elborulással. Ez a világdráma és az általános együt­térzés a fölösleges szenvedéssel sürgeti Adyban azt a formát, mely kifejezheti ezt a vészterhes kombinációt, s ez a szürrealizmus harsonás mozgalmassága, a vonalvezetés ku­sza felgyorsulása. Mióta világ a világ — az emberiségarc szimultán. Mindig vannak ifjú, felemelkedő, boldog személyek és népek, őket nyugodt idill, visszafogott mosoly jelöli az ilyen jellegű művekben. Mindig vannak tragikus helyzetek az egyének és a közösségek éle­tében, telítve szorongással, könnyel, jajjal. Mióta világ a világ, ezt a töredéket szürreális eszközzel fejezte ki Brueghel, Dosztojevszkij, Schönberg. 1914 az első olyan világóra, ami­kor az egész valóság szürreális, abszurd, hogy az ember öli az embert a kontinenseken, ez a megfekedett forrás táplálja az emlékeztetőül írt emlékező Ady-verset is. Azt, hogy mes­termű, két tényezőnek köszönheti. Valóságos költői értékeinek és annak, hogy előőrs­költemény, pionir-alkotás, vezeti a mezőnyt kétségbeesett felismerésével. Általánossá válik az európai földrészen a kataklizma, mindez a művekben leíró, jelképes elemekkel csatoló­dik össze. Ady ezen versében veszi át az idő karakterét formaképletében is. Megsebesült Egry József, halálos sebet kapott Apollinaire, meghalt Gyóni Géza a fogolytáborban, ho­gyan is írhatna normális költeményt Ady e százmilliós stragédia láttán? Apollinaire sebzett galambot érzékelt a szökőkúton, Ady már lángkútnak idézi a pergő időt. A sors sötétsége azonos Ady, Apollinaire lírájában, ők azok, akik váteszi erővel jelenítik ennek a tébolynak a fertőzését. 10 Goethénél Prométheusz még klasszikus hős, Vörösmarty és Ady lírájában már nemcsak a tűz csiholója, elszenvedője, hanem visszavonhatatlan Ikarus. A formai meg­464

Next

/
Oldalképek
Tartalom