Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

Megáll a szekér rakodáshoz, Friss széna virág-szaga szálldos; A csikó csak pár harapást fal, S tovatűnik gyors futamással. S a rét közepéhez elérve, Mint szarvas, szökken az érbe. A vizet gázolja, tapossa, Fölfeccsen a gyöngye magosra. Szegény szomorú gebe, téged Kísérnek-e vájjon e képek? S ha ügetsz nyomorún, elepedve, Van-e balzsam néma sebedre? Lásd, mint te, igás gebe, vén is, S fáradt, szomorú vagyok én is. Ki felel, töprengve ha kérdem, Van-e annak haszna, hogy éltem? De lelkemet egyre kisérik A színek, a hangok, a sírig, S a bánatos éjbe, homályba Beragyog gyermekkorom álma. Vargha Gyula nem vakult meg vénségére. Agyonkoptatott szeme gyakorta küszködött mégis makacs gyulladásokkal: egyik visszatérő keserve volt ez budapesti életének. Akadtak persze egyéb keservei is. Egy 1879 szeptemberi levele mutatja, hogy még akkor is viszolyogva tért vissza kávai szabadságáról Pestre: „Újra benn vagyok a fővárosi élet, nem mondom, unalmában, de azt sem mondhatom, gyönyörűségében, taposom az egyhangú taposómalmot, melynek neve hivatalos napi foglalkozás, öröm nincs benne, haszon se sok, de legalább, ha szűkösen is, megadja a mindennapi kenyeret, és ez, ha lelkem szent együgyűségében nem ismerne egyéb imádságot a Miatyánknál, tökéletesen elég is lenne. (...) A mával a mindennapi száraz kenyér mellett is meg tudnék elégedni, de a holnap, de a jövő! Ez az, ami nem hagy nyugodni, ez társa magányomnak. Gyötör, kínoz, menekülnék tőle, de nem tudok, s lelkem úgy meghajlik alatta, mint a zivatartól földre fektetett gabona." Hivatali jövője, az volt neki, ha lassacskán értek is be gyümölcsei. De költői? Úgy érezte, mind kevésbé. Ezért roskadozott benne a lélek, s keresett ennek méltó kifejezésére egy hangulatához illő — falusi képet. Arany János vonzásában Az б számára a mérték: Arany János volt, aki még élt akkor, bár igen elvonultan. Hogy találkoztak-e valaha személyesen, arról nem szól a krónika, de arról igen, hogy a nagy költő két legközelebbi barátja, Gyulai Pál és Szász Károly felfigyelt az ifjú Vargha Gyulára. Gyulaival 1875 őszén került kapcsolatba. „A napokban 10—12 verset jobb verseim közül össze fogok írni — olvassuk szept. 22-i levelében —, s Horváth Árpád által, ki édes anyjáról, Petőfinérői unoka öccse Gyulay Pálnak, Gyulaynak névtelenül megmutattatom, s ha róluk kevezőleg nyilatkozik, csakugyan fel fogok lépni nyilvánosság elé." 1875. okt. 14.: „Egy nagy örömhírt akarok kedves apámékkal közölni. Hogy Gyulai448