Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Varga Domokos: Költő a homokon

Tudta, mit vállal ezzel. A lehető legprózaibb mesterségre, a statisztikusságra adta — mondhatni, már végleg — a fejét. Nemcsak száműzött volt már a nagyvárosban — „a rósz Pesten", ahogy még kisdiák fővel írta egyszer —, rabszolgának is eladta magát a számoszlopok birodalmába, a valahai szabadulás reménye nélkül. Hogy fér össze ez a keserves munka a költészettel? — emésztődött, de mint írta: ,,az óhajtott kibúvót meg nem találhatnám. Ha két pályát kell megfutnom, ebből csak az következik, hogy kétszerezzem meg erőmet, de édes Istenem! szolgálhat-e mentségül lelkem jobb felének elvesztéséért (...) Egy mesére emlékszem, melyben egy ifjú alkura lépett a sorssal, hogy bizonyos óhajának betöltéséért minden nap néhány cseppet áldoz véréből. Oh mily örömmel áldoznám én vérem legutolsó cseppjét is, csakhogy megválthatnám vele enyésző álmaim és reményeimet." Idővel a Statisztikai Hivatal vezetője lett, majd Kassa országgyűlési képviselője s kereskedelmi államtitkár Tisza István első világháborús kormányában. Mindez nem boldogította. Egyik legszebb öregkori verse, A vén komfortáblis ló jelképes formában a saját keserveiről szól. Szegény, csak a csontja s a bőre S hogy' üget, hogy' igyekszik előre; Feltört szügye mennyire fájhat, Nekifekszik mégis a hámnak. Vén is, vak is, rokkant is a pára, De suhogni az ostort sohse várja; Biztatni se kell, kár volna a szóér', Anélkül is hajtja a jó vér. S hallgatja napestig a vak ló, A kövön hogy' csattog a patkó. Hall-é egyebet, gondol-e másra? Van-e egy kis szórakozása? Nem ötlik-e olykor eszébe Vidáman a kis falu képe? Örök éjben s az utcai zajban Nem zsong-e fejében a hajdan? Nem látja a szánnivaló vak Magát deli, fürge csikónak? Kis csengetyüjét magasan rázva, Iramodva, szökelve, cikázva. Kél völgyben az út pora hosszan, Gyors, könnyű szekér zörög ottan, S ő nyargal előtte, utána, Madarat ha röpít igy a szárnya. Be-bevágtat a zöld gabonába, Tiporja kevélyen a lába. Nyíl hosszú csapás, ahol átkarikázott, Letörtek a gyenge kalászok. 447