Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

De hogyha a nép, a milljókarú lény, Korbácsolt háttal jajgat odakint: Mint fájó testnek kisded porcikája, Én, én a népnek elszakadt leánya, Szívemben érzem szintén mind e kínt. (4. sz. 675—688.) Ádám: Oh no, mi szűk, mi gyarló látköröd. (4. sz. 754.) Éva: Ah fáraó, tán már untatlak is E hasztalan, e balga fecsegessél? Hiába, ha okosabb nem vagyok. Ádám: Ne is kívánd, hogy légy, én kedvesem, Eszem elég van nékem önmagamnak, Eró s nagyságért nem kebledre hajlok, Sem a tudásért, mindezt könyveimben Sokkal jobban föllelhetem. Te csak Beszélj, beszélj, hogy halljam hangodat, Rezgése szűmön végigárjadozzon. Akármit mondasz, mindegy; oh, ki kérdi, Mit énekel a kis madár, azért Édes sejtéssel halljuk hangjait. Te csak virág légy, drága csecsebecs, Haszontalan, de szép, s ez érdeme. (4. sz. 759—773.) De idézhetünk példát az ötödik színből: Lucifer: Csak e mindig megifjuló, örökké Szépnek látása ne zavarna folyvást. (5. sz. 947—948.) Vagy a tizenegyedikből: Ádám: ... de a leány kebelben Kívánom az előítéletet, E szent poézist, múlt idők zenéjét, Érintetlen zománcát a virágnak. — (11. sz. 2819—2822.) De ismét — a szerző következetességének bizonyságaképpen — hivatkozhatunk az Úr zárószózatára is a 15. színből: Az Úr: ... S ha tettdús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyönge nő tisztább lelkülete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztül költészetté fog és dallá szűrődni E két eszközzel álland oldaladnál, Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, Vigasztaló, mosolygó géniusz. (15. sz. 4099—4107.) Mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy Éva tulajdonképpen Lucifer ellenpólusa. Míg az az anyag nélküli szellemlét, a tudás, a hideg értelem képviselőjének mutatkozott, 361