Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Novák László: Szabó Károly nagykőrösi levelezéséből

[3] TEKINTETES SZABÓ MIHÁLY ÚRNAK TESTVÉRI SZERETETTEL Szegeden át Hód-Mező-Vásárhelyen N. Kőrös dec. 27. 1858. KEDVES BÁTYÁM! October végén vett leveledre csak most érkezek válaszolni. Most már csak nem bizonyos­nak mondhatom, hogy Septemberre Enyedre leköltözöm, hova gr. Mikó Imre kitől két fel­szólítást is kaptam, igen sürgetve hív. A fizetés 1000 pft szabad lakás és 16 öl fa, mi az itteni fizetésnél 500 pfttal is többre tehető. Az érettségi vizsga után alig lévén három heti időm, hogy leköltözzem, s ez alatt annyi eligazítandóm lévén, nem merem ígérni, hogy Kőrösről meglátogassalak, miután húsvétkor Kolozsvárra s Enyedre szándékozom lemenni körültekintés végett. — Kőrösön illy nagy háznéppel mint én is vagyok, lehetetlen volna magamat sokáig fentartani, most is igazán csak a legnagyobb gonddal és erőfeszítéssel élhetek. Enyeden kevesebb munka mellett is kény elmesebbem megélhetek. Igen örülnék, ha mikor érkezésed lenne, meglátogathatnál Kőrösön; jelen nehéz körül­ményeim közt köszönettel venném, ha egykét köböl búzát vagy lisztet adhatnál, a mivel itt 6—7 hónapig megérhetném; mert szeptemberben már nem soká fogyasztok Kőrösön. Tu­dom ugyan, hogy te is gazdaságilag sok bajjal küzdhetsz, de remény lem, hogy idővel lesz módom azt neked visszaszolgálni. Egészségünk mindnyájunknak a legkedvezőbb; gyermekeimnek legkisebb bajok sincs; óhajtom, hogy te is ezt mondhasd a tieidről. A búza ára itt a napokban a szerb, háborúval fenyegető mozgalmak híre után 10—15 garassal mindjárt feljebb ment; ha a belgrádi zavarok komoly eredményűek lennének, talán a gabonakereskedés majd csak kezdene emelkedni, s így azoknak, akiknek van még mit eladni, lehetne egy kis hasznuk. A körösiek, jóllehet az adót is csak nagy nehezen bírják fizetni, a gabonát a mostani árak mellett nem igen akarják adni, akik ti. halaszthatják. Imre Sándort, valamint a rokonokat szívesen köszöntöm, s nőmmel együtt egész csa­ládnak minden jót kívánva s válaszodat körülményeidről szívesen elvárva maradok Szerető öcséd Szabó Károly mk. 347

Next

/
Oldalképek
Tartalom