Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Hódi Gyuláné: Petőfi Sándor aszódi vonatkozású költeményei

Első pillanatban el is hisszük a vers írójának, hogy a múltba merülve valóban az emlékek „költőiségének" felidézésével kívánja enyhíteni lelke fáradtságát. Azonban a második egység epikus jellegű soraiban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: az elérzékenyülő lírai bevezetés után maguk az emlékek megdöbbentenek földhözragadtságukkal. A költő három versszakon keresztül sorolja a kislány szerelmének és vendégszeretetének kézzel fogható jeleit: a bőségesen feltálalt ebédeket és a sonkából készült uzsonnákat. A „viszont szerettetem" és a ,,mint szeretett ő" patetikus felkiáltások után a gasztronómiai örömök ilyen élveteg felsorolása a meghökkentés erejével hat. A két versszakot behálózzák az étkezés fogalomköréhez tartozó és igen tárgyszerű kifejezések, ezáltal ez a részlet zavarba ejtően konkrét és nehézkes, s mint ilyen, éppen a vers elején megígért költőiségnek mond ellent. Ebben a hétköznapiságban megérezzük azt a józan tárgyszerűséget is, ahogyan a felnőtt férfi megmosolyogja néhány évvel ezelőtti önmagát, a gyerekszerelem ilyen sajátos testiségét. Hasonló ez a mosoly a Szeget szeggel holdvilág-motívumához, amelyben ugyanennek az önmagát kissé felülről szemlélő ,,kettőslátásnak" lehettünk tanúi. A negyedik és az ötödik versszak nehézkes „testisége" után a lélek szerelmének lírai könnyedségű leírása következik. Azonban ezt az elvont szépségű lebegést minduntalan visszarántja a földre a költő játékos, profanizáló kedve. A hetedik strófa két-két sorának végletes hangulati ellentéte ezt a legnyilvánvalóbban szemlélteti: Csend volt; méláza a természet Nagy ünnepélyesen, Csak a békák kuruttyolának A szomszéd réteken. Az első két sor pátosza és a panteisztikus oldottság után a folytatás ugyanolyan illúzióromboló, mint a korábbiakban a szerelemtől részegült fiú féktelen étvágya. Úgy tűnik, mintha az Első szerelmem kópésan tiszteletlen stílustörései ujjgyakorlatok volnának a későbbi nagy bemutató, A helység kalapácsa előtt. És ahogy A helység kalapácsa nyelvi bravúrjaiban, váratlan fordulatokra épülő humorában a költő az üres, tartalmatlan, művi irodaimat figurázza ki, úgy az Első szerelmemben is tetten érhető ez a művészi szándék. A hetedik versszak kettőssége után megerősíti bennünk ezt az érzetet a nyolcadik strófa, amelyben a költő így írja le a szerelmi légyott jelenetét: Mi e regényes helyzetben Érzelgénk boldogan; Mondók, hogy: ejnye, hogy süt a hold, Be szép egy este van! Másrészről ha figyelmen kívül hagyjuk a költő parodizáló szándékát, önmagában is hitelesnek tűnik a fiatalok idézett párbeszéde, amely semmivel sem banálisabb, mint A hűtelenhez szerelmeseinek fogadkozása vagy akár a Négyökrös szekér ifjú hőseinek játékos incselkedése. Az Első szerelmemben idézett mondatok szintén azt a bonyolult öniróniát is éreztetik, amilyen elnéző mosollyal szemléljük olykor a gyermekkorunk felnőttmajmoló gesztusait. A vers csattanója is hangsúlyozza ezt az önkarikírozó színezetet. A költő a melankolikus lemondás hangján szól, majd így sommázza a gyermekszerelem soha vissza nem térő szépségeit: Már nem terem számomra többé Sem sonka, sem leány.