Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Asztalos István: Petőfi aszódi iskolája

„Valedictio anno 1836/37 Deákfiak, győztes Társim! Vége tudós harczotoknak Búsuljon már oskolánkba A gond, mink megyünk hazánkba Engedni a játékoknak. Minervának templomához Vezető meredek út Visszaijesztvén henyéket A valótól rettegőket Tunya szívben okoz bút; De ki felfelé törekszik S ha izzad is, fel nem hagy A mi nagy, jó, igaz és szép Tisztán s mohón utána lép Annak édes nyugalmat ád. Mint a zordon téli szelek Megszűntével kis madárkák Harsány szavú torkaikkal Zengeztetik dalaikkal Hogy Apolló lakik vélek; Ugy körülte minden derül, Czélját érvén gyors lépéssel Övéinek fut körébe Láng ész párosul szemébe Az ártatlan nevetéssel. Hálát küldi Isten felé Duzzasztja öröm kebelét Boldogság nyilt homlokán Ragyog, hallani ajakán A tréfák nyájas seregit. Bár éltünk lelki bírája Áldná mindenegy ügyünket Önbecs ilyen érzetével Hogy soha évnek végével Ne fordulná vád szívünket. De már el van döntve, vetve Ütött munkánknak órája Mostan már nem epekedünk Többé, innét szerte megyünk, Hol van kinek hazája. Elválunk a barátinknak Mindennapi víg körétől! El ám, de csak könnyező szem, Búcsút veend társától s nem Nemes szív hű szívétől. Elválunk mély tisztelettel Becses Hallgatóink Tőletek A mit szorgalmunk nyújtott ma Mitőlünk épült oltárra